DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti kormány teljesíti a nyugdíjasoknak 2010-ben tett ígéretét: megőrzi a nyugdíjak reálértékét. A nyugdíjak összege 2010 óta több mint a duplájára, reálértékük pedig 25 százalékkal emelkedett.
A költségvetésben tervezett mértékű nyugdíjemelést, ahogy minden évben, idén januárban is megkapták a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők. A kormány, azon túl, hogy februárban 13. havi nyugdíjat fizetett közel 2,5 millió nyugdíjasnak, nemcsak a nyugdíjak terén, hanem a további, őket érintő területeken is képviseli az érdekeiket. Az idős korosztályt is érinti például a rezsicsökkentés vagy az árstop bevezetése.
2025 októberétől indul a nyugdíjasok áfa-visszatérítése, amely azon tejtermékekre, zöldségekre és gyümölcsökre vonatkozik, melyek áfatartalma magasabb, mint 5 százalék. A visszatérítés felső határa 15 ezer forint körül lesz. A rendszer részletszabályainak kidolgozása jelenleg is zajlik, beleértve az érintett termékkörök és a visszatérítés technikai szabályainak meghatározását.
Emlékeztetem, tisztelt képviselőtársam, hogy a baloldali kormányok idején önök eltörölték a 13. havi nyugdíjat, a polgári kormányok ezt visszaadták; emellett megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, továbbá számos egyéb intézkedéssel, köztük az áfa-visszatérítés bevezetésével járulunk hozzá a nyugdíjasok életkörülményeinek további javításához.
Kár, hogy képviselő úr nem akkor aggódott a nyugdíjasok életszínvonala miatt, 2005 és 2010 között, amikor viszont 10 százalékkal csökkent (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a nyugdíjak reálértéke. (Az elnök ismét csenget.) Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés