POGÁCSÁS TIBOR, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság április 24-én tartott ülésén tárgyalta a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló T/7992. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 30 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat célja, hogy megvédje a fiatalokat az energiaitalok túlzott fogyasztásának káros hatásaitól. A javaslat kimondja, hogy tilos 18. életévét be nem töltött személy részére energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni. A módosítás értelmében az energiaital forgalmazása szabályainak megsértőire ugyanazok a szankciók vonatkoznak, mint az alkoholtartalmú ital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék értékesítésére vonatkozó szabályok megszegőjére.

A Törvényalkotási Bizottság által elfogadott módosító javaslat jogtechnikai, kodifikációs jellegű pontosításokat tartalmazott, valamint a javaslat kiegészült a preambulummal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak alapján az érdemi kiegészítésekkel ellátott javaslatot támogatjuk. Kérem a tisztelt Házat is, hogy támogassa. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu