SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon köszönöm a megtisztelő válaszát, és természetesen elfogadom ezt a választ. Nagyon köszönöm a kormánynak a munkáját, a „Magyar falu” programot önmagában, és köszönöm miniszter úrnak is az elkötelezettségét a magyar vidék irányába.

Az én választókerületemben, Somogy 2. választókerületben az elmúlt öt évben több mint 15 milliárd forint érkezett a „Magyar falu” program keretében, sőt ezen túl is még több érkezhetett, de a falusi CSOK számait pontosan nem tudom most ideidézni.

Én azt gondolom, hogy a „Magyar falu” program azért is rendkívül fontos program, mondhatnám úgy, hogy igazán hungarikum, mert ez a program nem egy budapesti irodában íródik, hanem a magyar vidéken íródik, és azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy annyira életszerű ez a program, hogy valóban évről évre pozitívan változik, bővül, újabb és újabb módon tudjuk finomítani ezt a programot, és valóban a hétköznapi élethez hozzáigazított ez a program. A kistelepülések polgármesterei támogatják, örülnek ennek a programnak, és ezért természetesen én is támogatom, és szeretném, ha tovább erősödne ez a program. Köszönjük szépen. (Taps a kormánypárti sorokban.)

Forrás: parlament.hu