Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán egy közmegegyezés felé tartunk a tekintetben, hogy az eltűnt MNB-vagyon vagy feltételezhető módon eltűnt MNB-vagyon az évszázad pénzlenyúlásának tárgyát képezi, és bár még nem tudjuk, hogy csak egy része lesz meg, vagy pedig esetleg ‑ optimista ember vagyok ‑ az egész vagyon meglesz, azért beindult egyfajta licit és egy pozitív előjelű licit arról, hogy honnan hiányoznak ezek a pénzösszegek. Nagyon sokan jogosan az oktatást, az egészségügyet említik.
Én ugyanakkor két nagyon komoly tényezőt látok, amiből az MNB-nek nagy nyeresége keletkezett, ergo ezek a pénzek megtalálhatók a kitalicskázott összegekben is. Az egyik a forint folyamatos gyengülése, de a másik a devizahiteles átváltás, a devizahitel-károsultak helyzetének állítólagos rendezése.
Éppen ezért nagyon örülök, hogy ez a kérdés néhány perccel ezelőtt szóba került a Házban, mert azt állítom, hogy 2002 óta gyakorlatilag minden érintettnek, minden kormányzati szereplőnek felelőssége van abban, hogy ez a helyzet így alakult. De az egészen biztos, hogy a devizahitelesek, akiknek a felvételkori árfolyamon kellett volna hogy forintosíthassák a hitelüket, a piaci átváltással nagyon nagy mértékű, horrorisztikus veszteséget szenvedtek.
A kérdésem nagyon-nagyon egyszerű: ha visszakerülnek ezek az összegek, és reméljük, hogy minél nagyobb része kerül vissza, hajlandó‑e a kormány a mi szándékunknak megfelelően újranyitni a devizahiteles dossziét? És bár nem lehet visszaállítani az eredeti élethelyzeteket ‑ a megroppant egészséget, a haláleseteket, a szétszakadt családokat nem lehet visszafordítani, ahogy az idő kerekét sem ‑, de nyitott‑e a kormány arra a gondolatunkra, hogy a visszaszerzett pénz egy része egy devizahiteles kártérítési alapba kerüljön? Utána vizsgáljuk meg, hogy a korábbi devizahitelesek hogyan küzdenek most az átváltott hitelekkel, és mindannyian kaphassanak érdemi segítséget! Várom válaszát. (Dr. Lukács László György tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés