ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 14. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Gelencsér Attila és Berki Sándor jegyző urak lesznek a segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi döntésekkel az Országgyűlés elrendelte Bedő Dávid, Lőcsei Lajos, Sebők Éva, Gelencsér Ferenc és Tóth Endre momentumos képviselők, valamint Hadházy Ákos független képviselő kitiltását. Bejelentem, hogy a kitiltások első napja a mai ülésnap.

Az országgyűlési törvény 49. § (1) bekezdése alapján a kitiltott képviselők az Országház területét kötelesek elhagyni, a kitiltás időtartama alatt annak területén az országgyűlési törvény 49/A. § (7) bekezdésében és 51. § (4) bekezdésében foglalt kivétellel nem tartózkodhatnak, illetve az Országház területére nem léphetnek be. Felhívom figyelmüket, hogy az ülésnapra elrendelt kitiltás hatálya kiterjed a kitiltással érintett ülésnapok közötti naptári napokra is.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu