TÁLLAI ANDRÁS agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Víziszárnyas Érdekképviseleti Szervezet és a minisztérium természetesen kapcsolatban áll egymással. Köszönettel vesszük a javaslataikat a madárinfluenza-járvány kezelésével kapcsolatosan. Természetesen azt a döntéseinél az agrárminiszter úr figyelembe vette eddig is, és a jövőben is figyelembe fogja venni.
Azért valóban nem jó a helyzet, ami a járványokat illeti Magyarországon, de úgy gondolom, amit a kormány egy ilyen helyzetben megtehet, azt meg is teszi a járványkezeléssel kapcsolatosan.
Ami a baromfiágazat számára eddig forrást jelentett a költségvetésből, az az állatjóléti támogatások, egyes állatbetegségek felszámolására nyújtott intézkedések, valamint az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására nyújtott jogcímek. Emellett továbbra is adott a lehetőség a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvételre. A madárinfluenza-járványok kapcsán elrendelt hatósági intézkedések továbbra is az állami kártalanítás mellett zajlanak, amint az előbb is említettem. A megelőző intézkedések révén reményeink szerint hatékonyabbak tudunk lenni, és meg tudjuk ezt gátolni, akadályozni.
Köszönöm szépen az ön felvetését, és természetesen az ön által említett szövetséggel, ahogy mondtam, a minisztérium érdemi kapcsolatot, érdemi párbeszédet folytat és a jövőben is fog folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés