RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A kormány már az általános vitában is elmondta, hogy támogatja a javaslatot. Nagyon fontos, hogy a közben változó jogszabályok ellenére is a 2012 óta jelen formájában működő Polgárőr Szövetség a továbbiakban is meg tudja választani a tisztségviselőit, elnökét, elnökségi tagjait, pontosan azért, hogy az a tízmillió órányi önkéntes munka, amit mindenkinek a biztonsága érdekében végeznek évről évre, továbbra is gördülékenyen meg tudjon szerveződni, és a vezetés ezt tudja irányítani.
A kormány a korábbiakban is kiemelten támogatta a Polgárőr Szövetség munkáját. Arra készülünk, hogy a következő esztendőben is még tovább bővítsük azt, amivel mi a polgárőröket tudjuk támogatni, hiszen az a támogatás, amit mi adunk, többszörösen jelentkezik az embereknél, a településeken, rendezvényeken, járőrszolgálatokban vagy bármilyen más segítségben, amikor nehéz helyzetben vannak helyben, és a polgárőrökre tudnak támaszkodni. Úgyhogy a javaslatot természetesen a kormány továbbra is támogatja. Köszönöm szépen. (Dr. Simicskó István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés