DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11922. számú javaslat célja, hogy a szabályozási környezet versenyképességének fejlesztése a gazdaságot közvetetten befolyásoló, a vállalkozók számára vonzóbb szabálykörnyezet kialakítását eredményezze. A jogi túlszabályozottság ugyanis korlátozza a hatályos jog megismerhetőségét és alkalmazhatóságát, ennélfogva a dereguláció szerepe a versenyképesség szempontjából kiemelten jelentős.

A versenyképesség megerősítése ugyan gazdasági jellegű kérdésnek tűnhet, de hazánk jogi versenyképessége éppilyen fontos kérdés. A jogi versenyképesség annyit jelent, hogy a jogszabályainknak szolgálniuk és támogatniuk kell mind az állampolgárokat, mind a vállalkozásokat. A szükségtelen szabályozás és adminisztratív terhek akadályozzák a vállalkozásokat, a polgárokat és az állami hatóságokat abban, hogy hatékonyan végezhessék a tevékenységüket.

Tisztelt Ház! Az előterjesztő miniszterhelyettes úr már beszélt a járművek motorszám-leolvasásával kapcsolatos rendelkezésekről, ami előremutató, és segíti a könnyebb jogalkalmazást.

Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló ’93. évi XCVI. törvény módosítása. Az önsegélyező szolgáltatások esetén a tagi befizetés, a munkáltatói hozzájárulás, támogatás, adomány a befizetést követő 180 napon belül nem használható fel egyéni szolgáltatás finanszírozására. Ez a korlátozás a javaslat szerint eltörlésre kerül, továbbá egyszerűsödnek a pénztártitok alóli felmentés szabályai is.

A fogyasztóvédelemről szóló ’97. évi XCV. törvény módosításáról szóló javaslat a békéltető testület hatáskörét kiterjeszti a kártérítési igények elbírálására is. A hatályos szabályozás indokolatlanul fosztja meg a fogyasztókat számtalan, például a hibás teljesítéshez kapcsolódó, úgynevezett tapadó kárra vonatkozó ügyek ingyenes, gyors, egyszerű elintézésének lehetőségétől is.

A miniszterhelyettes úr hosszasan elemezte, értékelte a jogszabály előnyeit. Ezek alapján is úgy vélem, hogy a törvényjavaslat támogatandó rendelkezéseket tartalmaz, és kérem képviselőtársaimat is, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan támogassák azt szavazatukkal. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu