DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten tárgyaltuk e falak között az ország jövő évi költségvetését, azonban érdemes egy pillanatra megállnunk és kitekintést tennünk a Fővárosi Önkormányzat költségvetésének alakulásával kapcsolatosan is.
Tudniillik a Kúria döntése alapján a Fővárosi Önkormányzat költségvetése jogszabályellenes. Azért jogszabályellenes, mert a főpolgármester úr és a mögötte felsorakozó szivárványkoalíció nem tervezte be a költségvetésbe a szegényebb településeknek járó szolidaritási hozzájárulást. Ez az összeg mintegy 51 milliárd forint.
Emlékezzünk arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy 2010-ben a hivatalba lépő Fidesz-KDNP-kormány átvállalta és rendezte számos önkormányzat, így a Fővárosi Önkormányzat előző balliberális vezetésének az adósságállományát, ez mintegy 280 milliárd forintot tett ki a főváros költségvetésében.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az elmúlt években elképesztő összeget, több mint 4000 milliárd forintot fordított Budapest fejlesztésére. Sőt, emlékezzünk arra is, hogy 2019-ben Tarlós István 214 milliárd forintos megtakarítással adta át a főváros vezetését Karácsony Gergelynek. Jelenleg a főváros bankszámláján mínusz 41 milliárd forintnyi összeg szerepel, tehát tartozás szerepel. A városvezetés határozott lépésekkel halad a csőd felé. Tisztelt képviselőtársaim, szomorú, hogy egykor Európa egyik leggazdagabb városa ilyen helyzetbe került, Karácsony Gergely és a TISZA Párt fővárosi képviselői csődbe taszítják az országot.
Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Azt kérdezem, hogy mire számíthatunk még ezek után a fővárost csődbe juttató szivárványkoalíciótól az elkövetkező időszakban. Köszönöm szépen válaszát előre is. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés