ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Az elmúlt időszak egyik legnagyobb banki botránya az, hogy több száz és a hírekben úgy látom, hogy azóta inkább több ezer olyan MBH Bank-ügyfél volt, akit különböző módon csalók megkárosítottak, és eltűnt a pénz a számlájukról, hogy most egyszerűen foglaljam össze a történetet.

Az MBH Bank azt állítja, hogy neki ehhez az egészhez semmi köze, ő mossa a kezeit, nem tehet semmiről. Csakhogy az ügyfelek jelentős része azt állítja, hogy ez nem így van, hiszen nem kaptak megfelelő védelmet, nem kaptak megfelelő információt, nem járt el megfelelően a bank az ő védelmükben.

A bankok fölötti felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorolja ilyen szempontból ‑ az önök nagyszerű újítása ebben a kormányzati ciklusban ‑, ezért aztán nagyon is releváns kérdés, hogy mi ennek a banknak és a Magyar Nemzeti Banknak a viszonya. Az derült ki, hogy egyrészt az egyébként itt a képviselőtársaim által már bőségesen emlegetett magyar nemzeti bankos alapítványok finanszírozásában ez a bank különböző áttételes módokon szerepet játszott, másrészt olyan nagyon erős, megalapozott sajtóbeli feltételezések is vannak, hogy az MBH Bank tulajdonosai között nemcsak Mészáros Lőrinc található meg, aki vélhetően a többségi tulajdonos különböző cégeken keresztül, hanem olyan gazdasági szereplők is, akik a Matolcsy családhoz kötődnek.

Ezek után joggal vetődik föl a kérdés, hogy bár az MNB többször megbírságolta az MBH-t a nem megfelelő banki gyakorlat miatt, de mégsem tudott hatékonyan föllépni. Ez különösen azért fontos, mert most, utólag ki tudott adni az MNB olyan ajánlásokat, amelyek valószínűleg tényleg hatékonyan segítenek a banki csalások megelőzésében. Innentől kezdve viszont az a kérdés, hogy mit csináltak eddig. Folytatnak‑e vizsgálatot abban az ügyben, hogy az MBH Bank vezetését milyen felelősség terheli; folytatnak‑e vizsgálatot abban, hogy az MNB korábbi vezetését és persze korábbi és jelenlegi munkavállalóit milyen felelősség terheli; és ami a legfontosabb, mit tesznek azért, hogy az emberek visszakapják a pénzüket, amiket valamilyen módon elcsaltak tőlük? (Szórványos taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu