DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Amennyiben a szezonális politikai rosszindulat mondatait lefejtjük a felszólalásáról, akkor meggyőződésem, hogy egy általunk is igen fontosnak tartott témát érint. Azt, hogy a lakhatási kérdést mennyire fontosnak tartjuk, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a gazdaságpolitikai akciótervünk három legfontosabb pillére közül az egyik a lakhatási helyzetnek nemcsak a javítása, de a korszerűsítése is.

Mielőtt ennek a részleteibe belemennék, engedje meg, hogy visszatérjek arra a régi, egyébként közöttünk, mármint a két oldal között fennálló régi polémiára, hogy Magyarországon a lakhatás kérdésében mi az alapvető társadalmi igény. Önök azt mondják, hogy egy többé-kevésbé önkormányzati kezelésben álló bérlakásrendszer, mi pedig azt mondjuk, hogy Magyarországon az otthonteremtés a saját otthon fogalma, a saját otthon tárgya, tehát a saját tulajdonban lévő lakás. Megengedem, mind a ketten tudjuk, hogy a világon számos példa van az egyik vagy a másik megoldásra is.

Ha megengedi a részletek kapcsán, hogy mit értünk az általam előbb említett gazdasági akcióterv középső pillérét képező lakhatási problémán? Az akciótervben a budapesti lakásproblémák enyhítése, a magánszálláshely-szolgáltatás szabályainak szigorítása, a lakásbérleti szabályok felülvizsgálata, a kollégiumi férőhelyek bővítése, a fiataloknak szóló lakásprogramok kialakítása, a vidéki otthonfelújítási program indítása, illetve továbbfejlesztése, a Széchenyi-pihenőkártyára érkező juttatások lakásfelújításra való fordításának lehetősége, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának a biztosítása, a munkáltató által adható lakhatási támogatás adókedvezményének a kidolgozása, az 5 százalékos újépítésűlakás-áfa fenntartása 2026 végéig, az 5 százalékos önkéntesen vállalt lakáshitelkamat-plafon bevezetése, a tulajdonjog preferálása melletti bérleti konstrukciók kidolgozása szerepel.

(9.50)

Tisztelt Képviselőtársam! Ha ezeken belülre nézünk, akkor az öngondoskodás kérdéskörét is fel kell vetni, amelyben elengedhetetlennek tartjuk a fiatalok boldogulása és a családok jóléte szempontjából az ön által is említett otthonteremtést. Gondolom és remélem, hogy ön sem vitatja, hogy 2010 óta kiemelten támogatjuk a fiatalok otthonteremtését, ezt szolgálja többek között a hosszú évek óta igen jól működő babaváró kölcsön, a korábbi CSOK és a falusi CSOK intézménye is. Sok tízezer családalapító fiatal házaspár jutott ennek révén lakáshoz.

Tudjuk mindnyájan, hogy Budapest súlyos lakhatási problémával néz szembe, amelynek megoldása ugyan elsősorban a főváros feladata lenne, de szemmel láthatóan ezt a feladatot nem tudta és nem tudja kezelni. A budapesti válság lekezeléséhez a kormány megadta a lehetőséget az önkormányzatok számára, azonban legjobb ismereteim szerint egy-két kivételtől eltekintve a kerületek és a főváros ez idáig nem tett semmit a megfizethető lakhatás biztosításáért.

A budapesti lakhatási probléma kezelésében, mint ahogy az előbb említettem, a kormány a magánszálláshely-szolgáltatás feltételeit jelentősen szigorította, kétéves moratórium lépett életbe, tehát 2025-ben és ’26-ban nem vehető nyilvántartásba új magánszálláshely. Az arányos közteherviselés érdekében ennek adóját is növeltük.

Bővítjük a kollégiumi férőhelyeket, vidéki otthonfelújítási programokat indítottunk milliárdos tételekkel, és általában és összességében az általunk is alapvető kérdésnek tartott lakhatási kérdésekben átfogó és úgy gondolom, évtizedekre kiható intézkedéseket tettünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti sorokban.)

Forrás: parlament.hu