ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 24. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Z. Kárpát Dániel jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésével az Országgyűlés elrendelte Sebők Éva momentumos képviselő kitiltását. Bejelentem, hogy a kitiltás első napja a mai ülésnap. Az Országgyűlésről szóló törvény 49. § (1) bekezdése alapján a kitiltott képviselő az Országház területét köteles elhagyni, a kitiltás időtartama alatt annak területén az Országgyűlésről szóló törvény 49/A. § (7) bekezdésében és 51. § (4) bekezdésében foglalt kivétellel nem tartózkodhat, illetve oda nem léphet be. Felhívom a figyelmüket arra, hogy az ülésnapra elrendelt kitiltás hatálya kiterjed a kitiltással érintett ülésnapok közötti naptári napokra is.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, a Párbeszéd képviselőcsoportjából: „Aktuális ügyekről” címmel. Képviselő úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu