Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Volt okom elrontani a titulust. Miniszter úr! Ne haragudjon, de nem önre számítottam. Itt ül a teremben az a Répássy Róbert, egyébként a területtel foglalkozó államtitkár, aki azonnal csípőből válaszolhatott volna nekem, hogy mikor lesz kilakoltatási moratórium. (Dr. Répássy Róbert: A miniszerelnök helyett a miniszter válaszol. Házszabály.) Én nagyon tisztelem az agrárminiszter urat, de nem értem az önök feladatleosztását. Ez legyen az önök problémája.

Viszont a számok nyelvén értek, és a számok nyelvén azt látjuk, hogy 37 ezer kilakoltatás volt Magyarországon. Nem 37 ezer embert tettek ki 2010 óta az otthonából, hanem 37 ezer családot. Ezzel a számmal el kell számolni. Úgy lehetne kisebbíteni legalább ezt a bűnt, ha azonnal elrendelnék a kilakoltatási moratóriumot.

Az Európai Unió Bíróságának döntése egyértelmű: minden olyan esetre, ahol a vételi és az eladási árfolyam fel van tüntetve a szerződésben, vonatkozik az ítélet, a tőkeösszegen felül minden forint visszajár. Mi nem értjük, hogy a kétszer kettőre miért mondják még mindig azt, hogy öt, de amíg ezt levitatkozzuk, addig kérem, rendeljék el a kilakoltatási moratóriumot minden devizahiteles ügyre, és válaszát várom a tekintetben, hogy hajlandóak‑e ezt legkésőbb október 1-jétől elrendelni, vagy sem. Köszönöm a türelmét, elnök úr.

Forrás: parlament.hu