NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hagyjuk is, hogy Varju Lászlónak fogalma sincs a tízparancsolatról és 3 plusz 7 van, nem 4 plusz 6, de ez most teljesen lényegtelen, majd a képviselő úr utánanéz. (Gy. Németh Erzsébet: Majd te megmondod, kinek mihez van köze!) Azért humoros a leginkább, a magyar parlament leginkább vallásellenes és egyházellenes pártjától tízparancsolatos kioktatást hallgatni, tisztelt képviselőtársaim. (Közbeszólások a DK soraiból.)

És az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy abban a vitában azért vették el Varju képviselő úrtól a szót, mert azt a több mint hárommillió embert, aki ránk szavazott, a mi politikai közösségünket, letolvajozta (Dr. Vadai Ágnes: Nem! Nem a közösséget!), mindenkit, az összes választónkat, fiatalokat, időseket, férfiakat és nőket, vidékieket és fővárosiakat. Azt mondta, szó szerint idézem: „az egész közösségüknek be kell tartani a tízparancsolatot. Tudják: nem lopni! ‑ ilyen egyszerű.” Ő az egész politikai közösségünket, mind a több mint hárommillió embert tolvajnak minősítette Varju képviselő úr. A csillebérci hős, aki ott a privatizációkor szépen jelen volt (Derültség a kormánypártok soraiban. ‑ Dr. Vadai Ágnes: Lölőre utaltál? ‑ Szászfalvi László: A kis úttörő!), a csillebérci hős azt mondta a DK soraiból, az Apró-villa árnyékából, hogy a mi politikai közösségünk tolvaj.

Természetesen, hogy jogszerű volt, és természetesen, ami történt, az rendben volt. És az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy először a saját házuk táján söprögessenek. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van! ‑ Taps a kormánypárti padsorokból. ‑ Dr. Vadai Ágnes: Szívesen söprögetnék Hatvanpusztában!)

Forrás: parlament.hu