ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Mihálffy Béla és Barkóczi Balázs képviselő urak, jegyző urak lesznek segítségemre.

Köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Tisztelt Ház! 25 évvel ezelőtt az Országgyűlés az 57/2000. számú határozatában úgy döntött, hogy szeptember 30-át a helyi önkormányzatok napjává nyilvánítja. Ez a nap a magyar demokrácia történetének kiemelkedő pillanatára emlékeztet bennünket: 30 évvel ezelőtt, 1990. szeptember 30-án tartották Magyarországon az önkormányzatiképviselő-választások első fordulóját. Ezzel végérvényesen megszűnt a tanácsrendszer, és a polgárok immár közvetlenül vehettek részt településeik ügyeinek alakításában.

A helyi önkormányzás joga és gyakorlata a demokratikus rendszerek lényegi eleme, ahogyan ennek fontosságát a helyi önkormányzatok európai chartája is megerősíti. A demokratikus államokban a helyi önkormányzatok nem csupán adminisztratív szervek, hanem olyan intézmények, amelyek közvetlenül érintik polgáraik mindennapi életét.

Tisztelt Országgyűlés! Elmondhatjuk, hogy az elmúlt több mint negyedszázad alatt a magyar önkormányzatiság folyamatosan erősödött, alkalmazkodott a változó kihívásokhoz, miközben mindvégig a demokrácia, a közösségi felelősségvállalás és a polgári részvétel egyik legfontosabb bástyája maradt. A rendszerváltozás idején kialakított helyi önkormányzati rendszer későbbi fontos mérföldkövei voltak az Országgyűlés által alkotott törvények, mindenekelőtt pedig Alaptörvényünk, amely az alapvetéseket rögzíti. Erre épül a 2011. évi önkormányzati törvény, amely a helyi önkormányzatok európai chartájának alapelveit is figyelembe veszi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, a helyi önkormányzatok napján nemcsak a múlt mérföldköveire emlékezünk, hanem megerősítjük hitünket a jövőben is, abban, hogy a helyi közösségek önállósága, felelőssége és összefogása nélkül nincs erős, modern és demokratikus Magyarország. Ez a nap egyszerre emlékezés és ünnep, tisztelet a múltnak, elismerés a jelennek és iránymutatás a jövőnek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett „Aktuális közügyek” címmel Toroczkai László képviselő úr, a Mi Hazánk frakcióvezetője.

Forrás: parlament.hu