DR. PANYI MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Október 6-án beszélgetünk 1956 örökségéről, és azt gondolom, hogy fontos, és fontos nemzeti minimum, hogy az 1956-os örökség ápolása kiemelt közügy. Azt gondolom, helyénvaló az, ha ennek az örökségnek az ápolására a mindenkori állam, a mindenkori kormányzat támogatást biztosít. És azt gondolom, az is helyénvaló, ha ezekről a támogatásokról a döntéseket egy független szerv hozza meg szakmai kritériumok alapján. Ezért is került sor ennek az örökségvédelemnek a támogatására egy közalapítvány megalapítására ‑ a Szabadságharcosok Közalapítványról beszélünk ‑, amelynek a forrását valóban minden évben a Miniszterelnökség biztosítja.

Azt is hozzá kell tenni természetesen, hogy tekintettel arra, hogy a közalapítvány politikai tevékenységet nem folytat, nem is folytathat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, és a Miniszterelnökség mint támogató nem szól és nem is szólhat bele a közalapítvány működésébe, ahogyan abba sem, hogy az alapítvány a kapott támogatását hogyan osztja szét a támogatott szervezetek között. Ez a kérdéskör, ez a kompetencia kizárólag a közalapítvány belső döntésébe tartozik, ezért kérem képviselő urat, hogy ha erre vonatkozó kérdése van, keresse közvetlenül a közalapítványt.

Mindezzel együtt azok a sérelmek, amiket a képviselő úr is jelzett, amely esetekre reagált itt a világszövetség elnökével kapcsolatos magatartás vonatkozásában, én ezekről az ügyekről nem hallottam, ha ez így történt, akkor nem helyes, ennek kapcsán én fogok tájékozódni még a közeljövőben, ezt tudom ígérni. Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a kormánypárti sorokban.)

Forrás: parlament.hu