BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok kérdés merült fel a vezérszónoki hozzászólások során az ellenzéki képviselők részéről, és nagyon sok téves információ, illetve csúsztatás hangzott el, amire mindenképpen szeretnék reagálni.
Többször is szóba került az SMR-technológia biztonsági kérdése. Az is érdekes, hogy egyszer az hangzott el, hogy Donald Trump már az első választási ciklusában ezzel az SMR-technológiával próbálta kvázi gyarmatosítani a világot, és Amerikától gazdaságilag függő helyzetbe hozni más országokat ennek a telepítésével, amit igazából nem értek, hiszen ez a technológia még vadonatúj, tehát az első erőműnek a tesztüzeme folyik pillanatnyilag az Egyesült Államokban, és talán egy erőműnek a tesztüzeme folyik Kínában. Tehát annyira új a technológia, hogy nem is értem, hogyan kerülhetett elő ilyen kérdés itt a parlament plenáris ülésén.
Arról pedig, hogy ha tesztüzemben van az első SMR-technológiával készült vagy épült moduláris atomerőmű, akkor mi miért foglalkozunk ennek a szabályozási kérdésével: pont azért, képviselőtársaim, éppen azért foglalkozunk ennek a szabályozási kérdésével, hogy ha ez a tesztüzemmód sikeres, és az bizonyosodik be, hogy ezek a moduláris erőművek valóban gyorsan, költséghatékonyan és speciálisan lokálisan azokra a helyekre telepíthetők, ahol nagy energiaigény mutatkozik, akkor arra azonnal tudjunk reagálni.
(16.30)
Az, hogy ez gyorsabb és olcsóbb a nagy erőműveknél, nem is kérdés, hiszen egy moduláris erőmű telepítésének telepítési ideje 1-3 év, míg a nagy atomerőművi blokkok telepítési ideje 7-12 év, tehát nem kérdés, hogy ebben sokkal versenyképesebb. Maguk a moduláris erőművek pedig kevesebb fűtőanyagot igényelnek megtermelt áramegységenként, mint a nagy blokkok. Tehát az sem igaz, hogy ez több szennyező anyagot bocsátana ki. Mindenképpen szerettem volna eloszlatni ezeket a tévhiteket. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés