NACSA LŐRINC, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr! Csak nagyon röviden. Köszönöm szépen Csibi Krisztina képviselő asszony támogatását és a kormánypártok támogatását is. Ahogy ez elhangzott, az egyházak társadalomszervező szerepe, a közfeladat-ellátásban való feladatvállalása, az oktatás-nevelés, az egészségügy, a szociális és gyermekvédelem területén kimagasló Magyarországon. Az egyházakkal partnerségben dolgozunk azért, hogy a magyarországi oktatás, szociális ellátás, gyermekvédelmi ellátás, egészségügyi ellátás és a közösségszervezés minél jobb, minél hatékonyabb legyen. Az egyházak közösségszervező erővel bírnak, így innen is szeretnénk megköszönni azt a munkát, amit végeznek a magyar fiatalok, a magyar idősek, a magyar társadalom, a magyar közösségek javára. Természetesen, ha ilyen módon a feladatvállalásukat tudjuk segíteni, akkor abban nekünk erkölcsi kötelességünk részt vállalni.
Köszönet az iskoláknak, köszönet a gyermekvédelmi hálózatoknak, az intézményeknek és az ott dolgozóknak, hiszen az egyházi és a nem egyházi fenntartású intézményekben is heroikus munkát tapasztalhatunk. Természetesen a mostani vagyonjuttatás pontosítása is azt a célt szolgálja, hogy akár az oktatás területén, akár az egészségügy területén, akár a közösségszervezés területén minél hatékonyabban tudják végezni az egyházak ezt a munkát. Köszönjük nekik, és köszönöm mindenkinek, aki támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés