DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Olcsó válasz lenne azt mondani, hogy az előbbi felsorolásból saját magát kihagyta (Vajda Zoltán: Mi az, amit kihagytam? Mondja!), de nem ezt szeretném válaszul mondani.

Ezeket a nyilatkozatokat én is végighallgattam. Én ugyan nem vagyok olyan kiváló tudója az angol nyelvnek, mint ön, de a fordításban Trump elnök nyilatkozatát én is hallottam. Valóban, az elnök úr megkerülte az újságírói kérdésre a választ, lévén, hogy kezet adtak egy kormányfői megállapodásra, és nem a részletekben merültek el. Én ebből, az ön által is felidézett Trump-nyilatkozatból arra emlékszem, hogy Trump elnök úr hosszan dicsérte a magyar miniszterelnököt (Rétvári Bence: Így van!), és nem önnek adott igazat.

Ami pedig a megállapodást és egyébként a külügyminiszter nyilatkozatát érinti, eddig minden nyilatkozat azt tartalmazta, hogy a két államfő megegyezett abban, hogy Amerika kvázi nagytestvérként ott áll Magyarország mögött, és az ezzel kapcsolatos részleteket majd kidolgozzák. (Vajda Zoltán: Az ingyen van!)

Ami pedig a miniszteremnek a bizottsági és egyéb nyilatkozatait érinti, miniszter úr több esetben elmondta ‑ lehet, hogy szűkebben a bizottság előtt is ‑, hogy ez a pénzügyi megállapodás miket tartalmazhat. Ezt egyébként, elnök úr, ön is kitűnően ismeri, hiszen ön a szakembere ennek, pontosan tudja, hogy egy ilyen pénzügyi védőháló… ‑ itt hangsúlyozni szeretném, hogy ön következetesen mentőcsomagot említ. Mentőcsomagról szó nem volt. Ha Magyarországnak a nemzetközi hitelét valami rontja, akkor az, hogy ebben az ülésteremben az hangzik el, hogy Magyarországnak mentőcsomagra van szüksége. (Vajda Zoltán: De nincs védőháló!)

Ezen beszélgetések, megállapodások, kézfogások s a hazai nyilatkozatok során következetesen egy védőháló felemlítésére került sor, amely védőháló a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően tartalmazhat egy swap-megállapodást, tehát egy jegybank-jegybank közötti megállapodást, tartalmazhat egy szabad felhasználású hitelkeretet, és tartalmazhat ‑ én nagyon remélem, hogy tartalmazni is fog ‑ fejlesztési hitelkeretet, egy EXIM jellegű hitelkeretet és valamilyen olyan infrastrukturális hiteleket, amelyekben az állam is szerepet kap.

Ennek a védőhálónak a lehetséges elemeiről a technikai tárgyalások során egyeznek meg, s arra a kérdésre, hogy ezek hol tartanak: ezek a tárgyalások folynak, technikai szinten folynak. Ezt mind a külügyminiszter, mind a gazdasági miniszter a nyilatkozatai során megerősítette.

Képviselő Úr! Jelenleg itt tartunk. Én tudom, hogy ön mindenképpen tetten akar érni minket, de nincs tett. Egyelőre egy folyamat van, az úton megyünk ‑ most nem akarom önt ezen válaszom keretében a tao felé eltéríteni, hogy nem a cél fontos, hanem a hozzá vezető út ‑, jelenleg ezen az úton járunk, és nagyon reméljük, hogy elérjük azt a célt, amit szeretnénk.

De egyébként én nagyon kérem, hogy ezen cél elérésében segíteni szíveskedjen a magyar gazdaságot és Magyarországot, és ne kételyeket ébresztve akadályozza az ezen az úton járást. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu