BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr! Hát, az az igazság, hogy látjuk, hogy miben mesterkednek, hogy mi az utolsó remény az Orbán-rendszernek a hatalomban maradásra: ha már nem tudnak többségbe kerülni Magyarországon, akkor egész egyszerűen megpróbálják begyűjteni az összes határon túli levélszavazatot.

(16.40)

A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, már most közel félmillióan regisztráltak határon túlról a 2026-os választásokra, és mivel összesen több mint 630 ezer regisztrációs kérelem érkezett be a választási szervekhez, és március közepéig tart a regisztráció, ez még ennél több is lehet. Vagyis ez azt jelenti, hogy legalább félmillió ember szavazhat majd a határon túlról, ez pedig kétszer annyi, mint amennyi 2022-ben volt.

Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ez a magyar adófizetők nyílt elárulása. Amikor egy szétlopott és tönkretett ország végre fellázad, és azt mondja, hogy elég az önök hatalmából, akkor önök Erdélyig rohannak, hogy megtarthassák a hatalmukat.

Önök is nagyon jól tudják, ezt Arató képviselőtársam is elmondta nemrég itt a házban, hogy határon túlról nagyon könnyű fideszesnek lenni. Miről van ugyanis szó? Szép szavak, állami támogatások, néha egy-egy határon túli fesztivál Orbán-beszéddel és koncertekkel, a számla meg úgyis ránk, magyar adófizetőkre marad. Mert tudja, államtitkár úr, az önök 54-féle adója bizony már nem megy határon túlra. Ahogy nem megy határon túlra a 27 százalékos áfa sem, az 1-2 éves várólisták sem mennek határon túlra, államtitkár úr, és a határon túliaknak sem kell nézniük azt, hogy a fideszes nagyurak hogyan szereznek meg mindent maguknak és tesznek tönkre mindenki mást közben ebben az országban. Önök is nagyon jól tudják, hogy így könnyű fideszesnek lenni, hiszen nem ők viselik a döntésük következményét, nekik ez csak egy iksz, nekünk pedig újabb négyévi orbáni korrupció, lopás és lecsúszás.

Ezért bíznak önök abban, hogy ha a kiraboltak és az elárultak, a magukra hagyottak már nem szavaznak önökre, akkor ezt majd elintézik félmillió határon túli levélszavazattal. Közben már arról is gondoskodtak egyébként, hogy biztosan minden levélszavazatot feladjanak határon túlról, hiszen a legtöbb határon túlit már eleve fideszes szervezetek regisztrálták a választásra, így a levélszavazat el sem fog jutni hozzájuk, hiszen ezek a fideszes szervezetek majd maguk küldhetik vissza az ő szavazataikat. Ez már rég nem nemzetpolitika, államtitkár úr, ez választási csalás és a magyar adófizetők nyílt elárulása.

Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció ezért mondja azt, hogy ne szavazhasson az Magyarországon, aki soha nem élt itt, nem adózott itt, és nem vállalja a döntése következményeit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Kérdezem államtitkár urat, hogy ekkora a baj, hogy már csak a határon túliak szavazatában bíznak, hogy megtartsák a hatalmukat és a lopott vagyont. Várom válaszát. (Bányai Gábor: Szégyelld magad! Szégyelld magad! ‑ Taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu