ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik a rendkívüli ülés munkáját.
A rendkívüli ülést megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Vinnai Győző és Berki Sándor képviselő úr lesznek a segítségemre.
Bejelentem, hogy 41 képviselő az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a Samsung SDI gödi gyárában felmerült rendkívül súlyos szabálytalanságokkal kapcsolatos kormányzati felelősséget feltáró vizsgálóbizottság felállításáról szóló H/13612. számú határozati javaslat, valamint az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzéséről, valamint a lakosság, a munkavállalók és a környezet fokozott védelméről szóló H/13608. számú határozati javaslat megtárgyalása érdekében.
Most a napirend előtti felszólalások következnek. Elsőnek… (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ki kezdi?) Szabó Timea képviselő asszony. (Tordai Bence: Én is úgy tudom, de nem látom!) Képviselő asszony nincs jelen, ennek megfelelően a házszabály értelmében visszavontnak kell tekinteni a napirend előtti felszólalását.
Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dócs Dávid képviselő úr, a Mi Hazánk képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés