FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Ház! A magyar vidék erősítése kulcsfontosságú az ország fejlődése szempontjából, ami a gazdaság fejlesztését, a megélhetés biztosítását és az életminőség javítását célozza. A cél, hogy a vidéki élet vonzó legyen, s a generációk helyben boldogulhassanak, hiszen versenyképes vidék nélkül nincs versenyképes Magyarország. A vidéki Magyarország életlehetőségének és népességmegtartásának támogatása érdekében tavaly vezettük be a „Versenyképes járások” programot, amellyel biztosítjuk a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődését. Ezért a program keretében a kisebb falvaktól a nagyobb városokig tetszőleges fejlesztések valósulhatnak meg: járdákat, közutakat, közösségi tereket, intézményeket újíthatnak fel az egyes települések, a programok fedezete pedig teljes egészében a magyar adófizetői forrásokból biztosított.

A „Versenyképes járások” program célja, hogy elősegítse a térségi együttműködést, és valódi, helyi igényeken alapuló fejlesztések valósulhassanak meg. A helyi, térségi szinten történő, települések közötti együttműködés nélkül elképzelhetetlen a magyar vidék fejlődése. A „Versenyképes járások” programban pont a térségi gondolkodás valósul meg.

Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! A versenyképes járások első üteme sikeresen zárult, számos településen újultak meg közösségi terek. Idetartoznak olyan fejlesztések, mint a közvilágítás korszerűsítése, buszmegállók felújítása, játszóterek kiépítése és parkok szépítése. 2025 szeptemberében már át is adták az első megvalósult beruházásokat, közben meghirdették a második ütemet, amelyben szintén szép számban érkeztek be fejlesztési és támogatási igények.

Mindezek alapján kérdezem a miniszterhelyettes urat, hogy tervezi‑e a kormány a sikeresen indult „Versenyképes járások” program folytatását. Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu