BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Tudja, amikor majd a történészek évtizedek múlva mérleget vonnak az ön kormányának és az egyéb jobboldali pártoknak a külpolitikájával, akkor, azt hiszem, hogy Magyarország mai helyzetét elrettentő példaként fogják emlegetni. (Rétvári Bence: Na!)

Merthogy miről is van szó? Önöknek az elmúlt négy évben két eredményt sikerült elérniük: az első eredmény az, hogy most már sem Oroszországból, sem Horvátországból, sem a Közel-Keletről nem érkezik kőolaj Magyarországra. Sőt, az ön politikai szövetségese, Putyin még a gázt is elzárná, ha Magyarország esetleg nem lenne önként Oroszország gyarmata.

A második idézőjeles eredményük pedig az, hogy Magyarország konkrétan a háború szélére sodródott. Na, persze nem Oroszországgal, amely a magyar történelem során két szabadságharcunkat is leverte. Nem, miniszterelnök úr! Ön és a propagandája Ukrajnáról beszél, mintha az ellenségeink lennének. Itt, a parlamentben is többek között ezt hallgattuk. Aztán jön Zelenszkijtől a válasz: egy valóban elítélendő és elfogadhatatlan fenyegetés. De mi lesz a következő lépés, miniszterelnök úr? Tankokat vezényelnek az ukrán határra? Biztos, hogy megéri háborúzni csak azért, hogy megtartsák a hatalmukat?

És ami még ennél is szomorúbb, hogy a jobboldali ellenzék is beszállt a háborús uszításba. A TISZA elnöke gyakorlatilag ugyanazt a keménykedő, arcoskodó, jobboldali macsó politikát képviseli, amit ön és a pártja: a jobboldali külpolitikát, ami csak a XX. században két világháborúba is belesodorta Magyarországot.

Mi, baloldaliak azonban másfajta külpolitikában hiszünk. Mi nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a jobboldali pártok hogyan futnak egymással versenyt az Ukrajnával folytatott adok-kapokban, hanem az ukrán-magyar viszonyokban szerintünk higgadtságra és józanságra, nem pedig harci kürtökre van szükség. (Rétvári Bence: Gyurcsány Ferenc és a józanság!)

Kérdezem miniszterelnök urat: milyen lépéseket akarnak tenni, hogy Magyarország ne keveredjen háborúba Ukrajnával? Várom válaszát! (Taps a DK padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu