ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. 15 óra van. Kérem, foglalják el helyüket! Ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e a szavazógépekben! Munkánkat határozathozatalokkal folytatjuk.

Soron következik a Magyarország és a Perui Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjának létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/13668. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13668. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 147 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti légi közlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló T/13666. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13666. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 157 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló T/13669. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13669. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 159 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány között a közös államhatáron lévő határátkelőhelyekről és határátlépési pontokról, valamint a közúti és vízi közlekedésben a határforgalom ellenőrzésében történő együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról és kiegészítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló T/13663. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13663. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 161 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről szóló H/13609. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Emlékeztetem önöket, hogy az Igazságügyi Bizottság úgy foglalt állást, hogy a szkíta népcsoportot az Országgyűlés ne nyilvánítsa Magyarországon honos népcsoporttá.

Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e az Igazságügyi Bizottság által benyújtott H/13609. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 145 igen szavazattal, 11 nem1 szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta. (Moraj és derültség az ellenzéki pártok soraiban. ‑ Az elnök csenget.)

Soron következik a területfejlesztésről szóló 2023. évi CII. törvény módosításáról szóló T/13665. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hinném, hogy annyira vidám dolog itt, bent ülni (Közbeszólás a Momentum soraiból: Az biztos!) és szórakozgatni. (Dr. Lukács László György: Dehogynem! Hát sírjunk? Mit tegyünk?) Hát legyenek szívesek már odafigyelni! Legalább megadni ennek a Háznak azt a tiszteletet, amely különben jár.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13665. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 149 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 11 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Szigetköz kiemelt térséggé nyilvánításáról szóló H/13658. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/13658. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 155 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között kötött együttműködési megállapodásból eredő feladatok teljesítéséről szóló T/13782. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalta az Országgyűlés. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13782/2. számon, összegző jelentését pedig T/13782/3. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/13782/2. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 119 igen szavazattal, 14 nem szavazat ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

(15.10)

Most a zárószavazás következik, melynek során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13782. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 119 igen szavazattal, 16 nem szavazat ellenében, 26 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a hazánk nemzetbiztonsági érdekei védelmében a szokatlan mennyiségű, Magyarország területén szállított készpénz és aranyrudak kapcsán szükséges intézkedésekről szóló T/13783. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13783/2., összegző jelentését pedig T/13783/3. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/13783/2. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 119 igen szavazattal, 25 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik, melynek során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13783. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 124 igen szavazattal, 28 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a tegnapi napon elhangzott interpellációkra adott válaszok elfogadásáról történő határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat.

Rónai Sándor képviselő úr, a DK képviselője, az I/13661. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 115 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Vajda Zoltán képviselő úr, az MSZP képviselője, az I/13761. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 116 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Dudás Róbert képviselő úr, a Jobbik képviselője, az I/13756. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 117 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Novák Előd képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője, az I/13672. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 118 igen szavazattal, 17 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Szabó Rebeka képviselő asszony, a Párbeszéd képviselője, az I/13759. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 117 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Varga Ferenc képviselő úr, független képviselő, az I/13635. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 116 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A határozathozatalok végére értünk. Mielőtt eltávoznak, annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek megköszönöm az együttműködését és munkáját, és akivel nem találkozunk az elkövetkező időszakban, annak is boldog családi életet és szép munkás hétköznapokat kívánok. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Szünet: 15.16-15.18

Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: dr. Tiba István és Berki Sándor)

1 Barkóczi Balázs, Földi Judit, Gréczy Zsolt, Gy. Németh Erzsébet, Hegedüs Andrea, Kálmán Olga, Dr. Komáromi Zoltán és Sebián-Petrovszki László (DK) tévesen szavazott, igennel kívántak szavazni

Forrás: parlament.hu