DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. A választ természetesen nem tudom elfogadni, hiszen sok gyereknek sajnos egyáltalán nincs más sportolási lehetősége, kizárólag az iskolában jutnak hozzá ilyen körülményekhez, ilyen lehetőségekhez, ezért ennek a csökkentése vagy akár az iskola hatáskörébe utalása, hogy majd az iskola legyen az, amely csökkenti a lehetőségeit a gyerekeknek, ez is elfogadhatatlan számomra.
Ön nevezte célellentétesnek a mindennapos testnevelés bevezetését a miniszteri meghallgatásán is, illetve egy Magyar Péterrel folytatott beszélgetése során is egy erről feltöltött videó tanúsága szerint.
Az elsődleges kérdése az oktatásnak meggyőződésem szerint a XXI. században különösen az, hogy mentálisan is és fizikailag is képesek leszünk‑e egészséges embereket nevelni. Ez mozgás nélkül elképzelhetetlen. Ezért a választ nem tudom elfogadni. (Balla György: Helyes! ‑ Taps a Mi Hazánk soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés