DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Mindennek a zsinórmértéke az életszerűség, és az teljesen életszerűtlen, hogy egy héten belül ezt meg lehet oldani. Nincs az a miniszter, minisztérium meg államapparátus a világon, amely több ezer család tízmilliárdra rúgó problémáját meg tudja oldani egy hét alatt. Éppen ezért azt javasolja önöknek a Mi Hazánk Mozgalom, hogy legalább 2026. december 31-éig hosszabbítsák meg az elszámolási határidőt, különben beborul az egész rendszer.
Úgy tűnik, hogy közvetlenül a pályázóknak sem akartak segíteni, de az rendkívül gyanús ebben a kiírásban ‑ gyanús volt mindig is ‑, hogy nem dönthetett szabadon a kivitelező személyéről a nyertes pályázó, ez több mint beszédes, innentől kezdve ez közvetett támogatás is az építőipar bizonyos szegmensei számára, illetőleg az, hogy közvetlenül nem kaptak a pályázók egy megveszekedett forintot sem, hanem mindent közvetlenül a kivitelezőknek utaltak. Úgyhogy nem fog menni másképp, higgyék el, hosszabbítsák meg ezt a határidőt, és számoljanak el úgy, hogy ne az emberek bukják be ezt a pénzt, hiszen alacsony jövedelmű emberekről, alacsony jövedelmű honfitársainkról van szó; ha ezt visszafizettetik velük, akkor könnyen lehet, hogy elbukják a házukat, mert egyszerűen nincs olyan tartalék, aminek a terhére ezt meg tudnák fizetni. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés