NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az általános vitában is jeleztük, támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Egy fontos kérdésről van szó. Sokat beszéltünk erről az elmúlt években is, hiszen 2010-ben 70 százalék körül volt a devizahitelek aránya, ami hál’ istennek ma a teljes magyar lakossági hitelállomány körülbelül 0,5-1 százalékát teszi ki. De fontos, hogy minden bajba került család, minden bajba került otthon élvezhesse a közös védelmünket, olyan jogszabályi védelmet, amelyre szükség van, és amelynek egyik példáját most látjuk itt magunk előtt.
(17.00)
Az elmúlt években is például a végtörlesztés lehetőségével 170 ezer család tudott élni, például a banki elszámoltatás eredményeképpen 25-30 százalékkal csökkentek korábban a törlesztőrészletek, ezáltal 185 milliárd forint maradt így a családoknál.
Fontos, hogy a hátralévő perekben ez a leállítás most megtörténjen, ugyanakkor nagyon fontos, hogy ennek legyen egy következő lába, mert ez így önmagában nem a végső megoldás a kérdésre, hanem egy olyan kezdet, amely időt ad, időt hagy a törvényhozásnak és időt hagy a kormányzatnak is arra a rendezésre, amire, azt gondolom, hogy szükség van. Ezért, ahogy az általános vitában is jeleztük, mi támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz- és a KDNP-frakció soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés