SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sok mindenben egyetértünk, és öröm volt hallani azt, hogy ezt önök is komolyan gondolják, és át szeretnék vizsgálni, illetve komolyan foglalkozni a szociális ágazatban dolgozók jövőjével.
Arra vonatkozóan viszont nem kaptam választ ‑ vagy egy kicsit kikerülő választ kaptam ‑, hogy miért nincs pénz arra, amit mondjuk, azzal a petícióval szeretnének elérni, hogy ők is megkapják azt az 500 ezer forintos egyszeri támogatást. Arra nem kaptam konkrét választ, ezért nem tudom elfogadni a válaszát, amellett, hogy mindenképpen bátorítom, és egyetértek azzal, amiket mondott, hiszen a szociális ágazatban dolgozók rendkívül méltatlan helyzetben vannak, ezért nem lehet őket figyelmen kívül hagyni, és nagyon komoly beavatkozásra van szükség a jövőjüket illetően. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés