DR. MISKOLCZI ORSOLYA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2026. július 23-án tartott ülésén a zárószavazás elhalasztását követően újra megtárgyalta a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló T/304. számú törvényjavaslatot.

Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot először 2026. július 16-án tárgyalta meg a Törvényalkotási Bizottság, majd az Országgyűlés 2026. július 21-én a zárószavazás elhalasztásáról döntött.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások megrendelői feladatainak ellátására, a vasúti pályahálózat megrendelői funkciói szakmai támogatására országos közlekedésszervező kerüljön létrehozásra és kijelölésre annak érdekében, hogy kormányzati megrendelői szinten egy professzionális, megfelelő erőforrással rendelkező szakmai szervezet működjön. A törvényjavaslat másik célja pedig egy százszázalékos közvetlen állami tulajdonban lévő, intézményi és gazdasági szempontból független gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása.

Tisztelt Ház! A zárószavazás előtti módosító javaslat pontosítja a gördülőállomány-kezelő társaság és az országos közlekedésszervező kapcsolatát. Részletesebb garanciákkal egészíti ki az országos közlekedésszervező jogállását és működését is. A miniszter szakmai felügyeleti jogot kap, amelynek keretében meghatározott eljárás szerint megváltoztathatja vagy megsemmisítheti az országos közlekedésszervező döntéseit, és évente értékeli annak tevékenységét is. Az országos közlekedésszervező vezetői tekintetében pontosítja a szakmai és függetlenségi feltételeket, összhangban a gördülőállomány-kezelő társaság vezetőire előírt feltételekkel. Előírja továbbá, hogy legalább háromfős felügyelőbizottság látja el az ellenőrzését.

(17.30)

A módosító javaslat emellett pontosítja a menetrendi feladatmegosztást, kiegészíti a miniszteri rendeletalkotási felhatalmazást, valamint az összeférhetetlenségi szabályokból elhagyja a kormányzati szolgálati jogviszony létesítésének tilalmát is.

A Törvényalkotási Bizottság a háttéranyagon túl saját módosítási szándékot nem fogalmazott meg. A zárószavazás előtti jelentést és a zárószavazás előtti módosító javaslatot a Törvényalkotási Bizottság a házszabály 53. § (2) bekezdés a) pontja alapján 14 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül fogadta el.

Tisztelt Ház! Kérem önöket, hogy támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu