VELKEY GYÖRGY LÁSZLÓ külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az üres széksorokat látva felmerült bennem a kérdés, hogy esetleg az összes fideszes és KDNP-s képviselő a BYD-hoz ment át dolgozni. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)

Mindenesetre valóban nagyon aggályos, amit feszeget. Azt szeretném először is tisztába tenni, hogy mi minden külföldi beruházást megvizsgálunk. Továbbra is a Külügyminisztérium és a GEM, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium célja az, hogy a lehető legmagasabb hozzáadott értékű, a legtöbb magyar munkahelyet teremtő, a legfejlettebb ipari technológiákat megvalósító beruházásokat segítsen Magyarországra érkezni. Ebben nincs semminemű változás, azonban ami itt történt, az egészen más, az nem is a BYD-ról szól, az valóban Szijjártó Péter korábbi külügyminiszterről szól.

Azt látjuk, átvizsgálva a szerződéseket a Külügyminisztériumban, a különféle felkészítőket és a rendelkezésre álló iratanyagokat a Külügyminisztériumban és a többi minisztériumban ‑ amiért nagyon köszönöm a kollégák együttműködését ‑, hogy nagyon változatos támogatásokat járt ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszterként a későbbi munkaadójának. Ezek a támogatások részben infrastrukturális beruházásokat valósítottak meg a BYD későbbi telephelyén. Ez több mint 70 milliárd forint értékű. Itt ivóvíz-, szennyvíz-, út- és vasútlétesítésről és -beruházásokról beszélhetünk, amelyek csak és kizárólag a BYD érdekét szolgálták.

Ennél még talán súlyosabb, hogy arról is tudomásunk van igazolható módon, iratok alapján, hogy közel tízezer vendégmunkás behozatalára kapott engedélyt ez a kínai globális gyár. Ez nagyságrendileg ugyanannyi, mint amennyi munkahelyet ígértek, amikor a beruházással jöttek Magyarországra. Döbbenetes!

A harmadik legnagyobb tétel pedig egy közvetett anyagi támogatás, amit a magyar kormány a kínai óriásnak ígért. Ennek a pontos összege üzleti titok, de nagyjából ugyanarról a nagyságrendről beszélhetünk, mint a debreceni CATL gyár esetében. Tehát a 300 milliárdos miniszterelnök úr által jelzett összeg egy konzervatív becslés. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu