HIDVÉGHI BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Asszony! Lassan nem múlik el úgy hét, hogy ne hallanánk egy újabb gyárbezárásról Magyarországon. A 150 főt foglalkoztató EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. például nemrég zárt be. A 400 főt foglalkoztató tószegi kerékpárgyár, az Accell Hunland Kft. szintén bezárt. Az 500 főt foglalkoztató győri autóipari beszállító, a WKW Hungaria Kft. szintén; a 600 főt foglalkoztató jászberényi ELECTROLUX Lehel Kft.-nek pedig az év végén történő bezárásáról szólnak a hírek, erről már értesültünk korábban. Bonyhádon 117 évig működött a zománcárugyár, Jászberényben 68 évig volt hűtőgépgyártás ‑ az önök kormányzása alatt ezektől végleg elbúcsúzhatunk. Mindösszesen több mint 1700 család megélhetése kerül így veszélybe.
Emellett Bonyhád és Tószeg esetében a települések a működés megszűnésével ‑ a foglalkoztatáspolitikai problémák mellett ‑ a meghatározó iparűzésiadó-bevételtől is elesnek, így a települések működésében is módosításokra kényszerülnek, ne adj’ isten, az önkormányzatoknál is létszámleépítésekre kerülhet sor. Azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy a mindenkori kormánynak a munkahelyek megőrzéséért feladata minden kezében lévő eszközzel fellépni, ennek eredménytelensége esetén pedig az utcára kerülő munkavállalókról gondoskodni, új munkába állásukat elősegíteni, tájékoztatni, célzott támogatásokat és programokat indítani.
(17.10)
Ezzel szemben a sajtóból arról értesülhetünk, hogy a helyi önkormányzat vállalja végül magára az állás nélkül maradók és a környékbeli foglalkoztatók közötti közvetítést a további foglalkoztatás érdekében. A kormánytól meg a hergelésen, facebookozáson kívül nem nagyon látjuk, hogy érzékelné, hogy ez a probléma megjelent ezekben a térségekben, és hogy ebben feladata lenne az ön minisztériumának is, pedig a négy gyár bezárása rekord ilyen rövid idő alatt.
Kérdésem tehát: mely érintett gazdasági társasággal volt a kormány részéről egyeztetés a bezárásról? (Az elnök csenget.) Folytattak‑e egyeztetést a gazdasági miniszterrel? Milyen javaslatokat fogalmaz meg a kormány? Mire számíthatnak az emberek ebben a nehéz helyzetben? Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés