NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! A Fidesz-kormány idején több alkalommal is írásbeli kérdéssel fordultam a Belügyminisztériumhoz a köznevelési intézményekben dolgozó technikai kisegítő munkatársak helyzete miatt, mivel jelentős és nehezen indokolható különbségek alakultak ki a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő, úgynevezett NOKS munkakörben foglalkoztatottak, valamint az ugyanazon intézményekben dolgozó egyéb technikai és kisegítő munkatársak között. Az óvodai konyhai dolgozók, takarítók, karbantartók, kertészek és más technikai munkakörben foglalkoztatottak ugyan nem tartoznak a NOKS munkakörök közé. Munkájuk nélkül azonban az óvodák és iskolák mindennapi működése elképzelhetetlen.

Ön az országos tanévnyitón bejelentette, hogy hamarosan sor kerül a nevelést, oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésére, Magyar Péter pedig már arról beszélt, hogy a NOKS-dolgozók bérrendezése két lépcsőben történhet meg, az első lépésre várhatóan október közepén, a másodikra pedig január elsejétől kerülhet sor. A NOKS-dolgozók bérrendezése indokolt és régóta esedékes. Magam is többször szorgalmaztam az Országgyűlésben is, indítványt is nyújtottam be érdekükben. A mostani bejelentésekből azonban egyelőre nem derül ki, hogy az intézkedések érintik‑e az ugyanazon óvodákban és iskolákban dolgozó, de nem NOKS munkakörbe tartozó technikai és kisegítő munkavállalókat. A kérdés tisztázása azért is indokolt, mert a pedagógus-szakszervezetek követeléseiben már nemcsak a NOKS-dolgozók, hanem a technikai munkatársak bérrendezése is megjelent.

A bérezés mellett továbbra sem rendeződött az éves szabadság kérdése sem. Miközben a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló NOKS-dolgozók évi 50 munkanap szabadságra jogosultak, az Mt. hatálya alá tartozó technikai dolgozókra ez a kedvezőbb szabályozás nem terjed ki, így akár ugyanazon intézményen belül egymás mellett dolgozó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) munkavállalók között is jelentős különbség állhat fenn az éves szabadság tekintetében. Mire számítsunk tehát? Várom érdemi válaszát. (Szabadi István tapsol.)

Forrás: parlament.hu