DR. BÓDIS PÉTER igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm szépen a szót. A mai ülésnap elején a házelnök asszony is már a demokráciáról beszélt, amellyel maradéktalanul egyetértek, illetve a képviselőtársam által elmondottakkal is.
Képviselőtársam az Interparlamentáris Unióval kapcsolatban mondott egy-két dolgot, ezzel kapcsolatban szeretnék én is reflektálni. Ugyanis, tisztelt képviselőtársak, az Interparlamentáris Unió 1997-ben elfogadott, a demokráciáról szóló egyetemes nyilatkozata szerint a demokrácia olyan, világszerte elismert eszmény és cél, amely a világ népei által vallott közös értékeken alapul, kulturális, politikai, társadalmi és gazdasági különbségeiktől függetlenül. A nyilatkozat különösen fontos megállapítása, hogy a demokrácia nem pusztán egy államforma vagy egy választási eljárás, hanem olyan kormányzási mód, amelynek képesnek kell lennie az önkorrekcióra. Ez az önkorrekció pedig csak akkor lehetséges, ha a hatalomnak vannak valós alkotmányos korlátai; ha működik a hatalommegosztás; ha léteznek egymást ellenőrző intézmények; ha a kormányzat átlátható és elszámoltatható; és ha az állampolgárok ténylegesen részt vehetnek a közügyek alakításában. Ezen dolgozik a TISZA-kormány, és ezen fog a jövőben is. A képviselőtársam által felsorolt intézkedések mind ezt a célt szolgálják. A cél egy olyan alkotmányos rendszer megteremtése, amelyben a hatalomnak valódi korlátai vannak, a demokratikus intézmények működnek, és a közhatalom valóban elszámoltatható.
Tisztelt Képviselőtársak! Nem tudom, emlékszünk‑e még rá, miniszter asszony a miniszteri meghallgatásán is kiemelt célként említette azt, hogy az államhatalmi ágak elválasztása megvalósuljon, illetve emellett a fékek és ellensúlyok rendszerének a helyreállítása is megkezdődjön, azzal természetesen, hogy a társadalom közhivatalokba vetett közbizalmát is helyreállítja. Én azt gondolom, hogy a TISZA-kormány ennek érdekében minden lépést megtett. Képviselőtársam felsorolta az elmúlt hetek, hónapok során a demokrácia helyreállítása érdekében végzett munkánkat. Szeretném egy dologra még felhívni a figyelmet: hamarosan fogunk szavazni többek között az alkotmánybírók személyének kiválasztásáról is, ezzel párhuzamosan pedig majd a későbbiekben az Alkotmánybíróság működésére vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban is, amelynek értelmében többek között visszaadjuk az alkotmánybíróknak azt a jogát, hogy önmaguk közül saját maguk választhatják ki az elnököt. (Magyar Péter: Önkény!?)
Tisztelt Képviselőtársak! Aki itt volt tegnap este fél kilenc környékén, miniszter asszony azzal fejezte be a második körös vitának a lezárását, hogy szeretné, ha lenne egy olyan közös nemzeti minimum, ami itt megvalósul a képviselők és a frakciók között is. Én remélem, hogy a demokrácia védelme lesz ez a nemzeti minimum. Úgyhogy én annyit tudok mondani, hogy a visszaszerzett demokráciát óvjuk meg, és éljen a magyar demokrácia! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt soraiban.)
(9.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés