DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Hát, újra lefolytatjuk az általános vitát, ezt már látom. Én sem fogok ettől a helyzettől mentesülni.
A „tesókás” fordulat, amit Juhász képviselő úrtól hoztam, szakmailag azért nem hozott új színt ennek a törvénynek a vitájába.
(21.00)
Hogy ne kövessem el újra azt a hibát, amit az általános vitában elkerültem, hogy a legszebb intézményi nevet ki sem mondtam, most megkísérlem: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága körül zajlik itt a törvényalkotás. Ezt az intézményt építik le, ennek az intézménynek, ennek a hatóságnak a koncesszióval kapcsolatos feladatköreit törlik el, és megszüntetik magát a Koncessziós Tanácsot is. Érvelésként persze látom azt, hogy ezeket a hatásköröket más intézmények is elláthatják, de tudjuk jól, hogy nem ez az igazi indok. Az igazi indokot úgy lehet megfogalmazni, hogy önöknek van egy közjogi elképzelése, és ez a közjogi elképzelés abban összegezhető, hogy minden olyan hatalmi ellensúlyt, ami a TISZA hatalomkoncentrációját fékezné, azokat az intézményeket át kell alakítani vagy meg kell szüntetni: köztársasági elnök, Alkotmánybíróság, ügyészség, és ebbe a sorba illik bele a koncessziós intézményrendszer átalakítása és ennek a felügyeleti hatóságnak gyakorlatilag az érdemi feladatainak az elvétele.
Mi az, amit önök a közjogi intézményrendszer átalakítása mellett célul tűztek ki és el akarnak és el fognak érni? Bár ez nem céljuk, de ez következmény lesz: leépítik a vidékfejlesztést ezen a területen, mert ehhez hihetetlen sok forrás kell, és ez egy sikerterület volt az Orbán-kormányok időszakában. Bár megjegyzem, hogy nem voltak érdem nélküliek ezen a területen az előttünk lévő kormányok, a szocialista kormányok sem. Tehát amikor autópálya-fejlesztésről beszélünk, és visszatekintenek néhány évtizedet, akkor önök is látják azt, hogy ilyen tekintetben Magyarország sikeres volt. Ma Közép-Európában, amikor a versenytársainkhoz mérjük magunkat, akkor lehet egy olyan büszke tudatunk, hogy népességarányosan Magyarországon van a leghosszabb autópálya-rendszer, hosszabb, mint Lengyelországban, hosszabb, mint Csehországban, hosszabb, mint Szlovákiában, sőt hosszabb, mint Ausztriában. És ez egy versenyképességi kérdés; olyan ágazattá nőtte ki magát a közlekedés, a tranzitközlekedés Magyarországon át, ami a GDP meghatározó részét termeli, és ezt a folyamatot akartuk mi folytatni. Nyilvánvalóan ez pénzügyileg egy nagyon olyan tevékenység, ami mindig sok pénzt igényel, és semelyik kormánynak sincs elég pénze erre. Önöknek sem lesz. Ezért nyúltunk mi is a koncesszió intézményéhez: nagy fejlesztéseket megcsinálni rövidebb idő alatt, és ezeket a nagy fejlesztésekkel együtt járó kiadásokat kifizetni hosszabb időszak alatt ‑ ez a koncesszió lényege.
Akkor, amikor az önök főnöke, a miniszterelnök úr Veszprémben és Pécsett is az utóbbi napokban ezekről a kérdésekről beszél, akkor szemléletesen elmondja, hogy mennyi pénz folyik ki a koncessziós szerződéseken keresztül a fideszes érdekvilághoz, mert önök csak ennyit látnak az egészben, és szemléletesen elmondják a választóiknak, annak a tapsoló tömegnek ‑ mert ma még tapsol ez a tömeg ‑, hogy ha ezeket a bankjegyeket egymás mellé rakják, az hányszor éri körbe az Egyenlítőt, vagy ha egymás fölé rakják, akkor hányszor magasabb oszlopot kell elképzelnünk, mint a Mount Everest. De azt még véletlenül sem mondják el, ami a dolognak a lényege, hogy itt nyilvánvalóan arról is szól ez a szerződés, hogy 1237 kilométernyi autópályát működtetni kell ‑ nyilvánvalóan, ha ezt a szerződést megszüntetik, ezt persze valamilyen módon önök is folytatni fogják, a Közúttal vagy más módon, de folytatni fogják -; hogy 540 kilométer autópálya- vagy közútrendszernek a kezdeti szintre való felújításával olyan állapotba hoznak 540 kilométert, mint amilyen eredetileg volt; hogy 299 kilométer kapacitásbővítés történne, kettő sáv helyett három sáv; és hogy 279 kilométer hosszan új gyorsforgalmi út épülne meg. Ez a dolognak a lényege. Ha önök ezt a koncessziós szerződést megszüntetik ‑ és meg fogják nyilvánvalóan szüntetni ‑, akkor ezekről a fejlesztésekről mondanak le.
Ezek a fejlesztések vidék-Magyarországon történnének. Vidék-Magyarországon a továbbiakban semmi nem fog történni. Nem azért, mert nem lenne szándékuk rá ‑ mert nem lesz rá pénzük. Ugyanis önök azt is meghirdették ‑ és erre is gondoljanak, főleg a vidéki képviselők ‑, beígérték a nagyvilágnak és a választóiknak, hogy 2030-ig olyan állapotba hozzák ezt az országot, hogy képes lesz bevezetni az eurót. Ha ezt a célt tartani akarják, ez folyamatos forráskivonást jelent a költségvetésből, ugyanis anélkül nem lehet ezeket a célokat teljesíteni. A mindenkori költségvetési hiánycélokat szűkíteni kell, ez forráskivonást jelent, vagyis nem lesz pénz a magyar költségvetésben arra, hogy ezt a feladatot ellássák. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És ekkor fognak majd nyúlni a multikhoz, a multivilághoz, mert valójában ide akarnak kilyukadni, hogy azt, amit magyar nagyvállalatok végeztek eddig, azt átjátsszák a külföldi tőkének (Az elnök ismét csenget.) és a multitőkének. Köszönöm, elnök asszony. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés