DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tudom, hogy kampányban beszélni és később miniszterként beszélni nem ugyanaz. Más felelősség kampányban megszólalni, és más felelősség miniszterként beszélni. A politikusoktól, akik hosszú ideje ebben a világban vannak, az ilyen, még azt is mondhatnám, hogy megszokott. De ahogy ön, aki a gazdaság világából jött, és ott nagy sikereket ért el, megváltoztatta az álláspontját a kampányban nyújtott mondandója után, akkor, amikor már miniszter volt, az már engem is meglepett.
Ugye, ön a 480 forintos üzemanyagár bevezetését indokolta a kampányban, azt mondta, hogy erre lehetőség van, mert csak adókat kellene csökkenteni, és az ár nagy részét az adók teszik ki, ezért a kormány csökkentse az adót! Az ön megszólalása és a miniszterelnök megszólalása között igazán csak annyi volt a különbség, hogy amikor ő ugyanezt a tartalmat elmondta, akkor még azt is hozzátette, hogy tik-tok, tik-tok vagy tik-tak, ön ezt nem tette hozzá, mert ön talán még szakemberként beszél ezekben a kérdésekben. Mégis meglep, hogy most miniszterként ugyanazt az álláspontot képviseli, mint amit a Fidesz-kormány esetében helytelenített, mármint hogy mi nem csökkentünk adót.
Mi változott, miniszter úr? Tehát miért nem teszik azt, amit a kampányban megígért? Miért nem hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek érdemiek a magyar lakosság számára? Miért csak a gépkocsitulajdonnal rendelkezők egy kisebb körének csökkentik… ‑ nem is, nem csökkentik, 5 ezer forinttal támogatják őket. Mikor tesznek végre érdemi lépéseket, úgy, ahogy azt a kampányban megígérték? És ahogy nem látszik ezt teljesíteni most, akkor, amikor miniszterként szólal meg. Köszönöm a válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés