DR. HEGEDŰS ZSOLT CSABA egészségügyi miniszter: Kedves Képviselő Asszony! Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm a kérdést. Változás lesz benne nagyon rövidesen, szerintem egy vagy két héten belül.

Igen, tavaly április 1-jén jelent meg ez a NEAK várólista-protokollja, az akkori egészségügyi államtitkárság felügyelete mellett. Alapjaiban egy dilettáns, unortodox ajánlás jelent meg. Én rögtön április 13-án ‑ teljesen spontán, teljesen önkéntesen ‑, két éjszaka, 19 oldalon keresztül szétszedtem ezt az ajánlást, mert az angol egészségügyi rendszerben felnőtt, az ott használt protokollok és guideline irányelvek alapján azt kellett mondanom, hogy egy olyan régi szocialista rendszerben írt guideline-t csináltak, ami dilettáns volt. Rengeteg pontot tettem ide, rengeteg dolog volt, amiből ez a testtömegindex csak az egyik.

Azt kell mondanom, hogy teljesen kihagyták a relatív indikációt és relatív kontraindikációt ebből a protokollból, ami nonszensz, Európában egészen nonszensz. Egy ideiglenes kontraindikációt próbáltak beletuszkolni; hogy hol ‑ a szakállamtitkárság vagy a NEAK ‑, ezt még nem tudtam kideríteni, de hogy a szakmai kollégiumot megkerülték, az biztos. Utána a szakmai kollégium elnöke különböző tévéadásokban próbált valahogy kifarolni belőle, de nem igazán tudott.

Még annyi, hogy pontosan ez az egész indikációs rendszer tulajdonképpen ‑ indirekt módon ‑ a magánegészségügy felé terelte azokat a betegeket, akik 35 feletti testtömegindexszel jelentkeztek. Meg is jelentek különböző reklámok; szomorú volt, hogy egy olyan embertől is, aki a szakmai kollégiumban részt vett. Ha például megnézzük azt, hogy a NICE érvényben lévő javaslata szerint BMI bármilyen értéket megjelölni ilyen elektív csípő- és térdízületi protézisműtét várólistájához való hozzáféréshez, ez abszolút kontraproduktív és diszkriminatív.

A magasabb BMI-ú betegek műtétének huzamosabb idejű halasztása gyakran súlyos következményekkel jár. A későbbiekben ismételten megjelennek az ambulancián, de már rosszabb általános vagy pszichés állapotban, gyakran még magasabb BMI-jal. A protokoll jelenleg azt írja, a BMI 35-40 feletti értéket ideiglenes kontraindikációként sorolja fel. Teljesen ‑ bocsánat, hogy ezt a szót használom – hülyeség ez a BMI 35-40! Vagy döntsük el, hogy 35 vagy 40? Ez Angliában 42. Nekem a maximális beteg BMI-om 46 volt mint high-quality surgeon és high-volume surgeon. Ha el tudunk jutni odáig, akkor igenis minél többet operál az orvos, megfelelő lágyrésztechnikával és technikával meg tudja operálni a nagyon magas BMI-ú betegeket is úgy, hogy a szövődmények relatíve le tudnak csökkenni. Tehát ezért kell egyénileg mérlegelni, és igenis a sebész, illetve az operáló team, illetve a kórház kezébe adni a relatív indikációt és a kontraindikációt. Ezt mi megadjuk. Tehát minden egyes betegnél, bármilyen magas ez ‑ 35, 40, 45, 46 ‑, igenis az orvos és a sebész fogja eldönteni. Van olyan hely vidéken, tudom jól, ahol nem merik felvállalni a magasabb BMI-út, ezért nekik kötelességük nem egy ilyen protokollra hivatkozni, hanem igenis el kell küldeniük akár egy centrumba, tehát ez nagyon-nagyon fontos.

Ezt mi megváltoztatjuk. A várólistaprogram indul; a kormány elé kerül szerdán a teljes részletes javaslat, azt a kormány meg fogja tárgyalni. A kormány, illetve a miniszteri biztosom, Zahár Ákos osztályvezető főorvos úr már járja az országot, már egyeztet az összes ortopédiai osztállyal. Várják azt, hogy elinduljon Pécsen is, mert Pécsre is jön haza Angliából egy operáló orvos, aki akár 42-es BMI-ú beteget is meg tud operálni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)

(17.20)

Forrás: parlament.hu