DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban az elnök asszony által is említett Planetáriummal kapcsolatos módosító indítványom mellett szeretnék érvelni, arra építve az érvelésemet, hogy jogállamban úgy illik, hogy ami másé, azt nem elvesszük, hanem kifizetjük érte annak az értékét. (Derültség a kormánypárt soraiban.) Márpedig, tisztelt hölgyeim és uraim, a Planetárium vetítőegységei nem a magyar állam tulajdonában állnak jelen pillanatban, hanem az egyébként 1841-ben alapított Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, közismertebb nevén a TIT tulajdonában vannak, méghozzá egészen a kezdetektől. Nevezetesen, 1966-ban rendelte meg az akkori NDK-ban található VEB Carl Zeiss Jena kombináttól, amelynek a címe Carl Zeiss Promenade 10., 07745 Jena, Németország.
A számlák megtalálhatóak, ahogy megtalálhatóak a minisztériumokban is, ráadásul nem is egy minisztériumban. Az elmúlt hetekben megszerezték, a minisztérium mégsem tett semmit, hanem erőszakosan a saját álláspontja mellett érvelt.
Egyébként az eszközt 1968-ban gyártotta le a Carl Zeiss Jena, és 1969-ben érkezett meg Budapestre, erről tanúskodik (Felmutat egy iratot.) a 3316/1969. számú leltári ív a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattól. Tehát aki megrendeli, kifizeti és a leltárjában van, azt gondolom, tulajdonosa az eszköznek. Ebben köztünk nincsen vita, főleg úgy, hogy ekkor még nyomokban sem volt Planetárium Magyarországon. Ez is egy olyan klasszikus magyar beruházás, amiben lépésről lépésre haladtak. Először megvették az eszközöket, és csak 1971-ben született döntés arról, hogy a Népligetben legyen Planetárium. Addig egyébként a Gellért-hegyre tervezték, és csak 1977-re épült föl az épület, tehát nyolc évvel később, a leszállítást követően üzemelhették csak be az eszközt. Ennyit arról, hogy mennyiben tekinthető tartozékának annak az épületnek, amely csak nyolc évvel később épült, mint ahogy az eszközt leszállították.
Egyébként szeretném megjegyezni, hogy az épületnek is 81 százalékban a TIT volt a tulajdonosa, és 2017-ben azért adták át a magyar állam tulajdonába, hogy az állam felújítsa. Ez egy nagyon komoly hiányosság, hogy az elmúlt kilenc esztendőben a Planetárium felújítása elmaradt. Szeretném mondani, hogy személy szerint ugyanígy hiányosságnak tartom a Közlekedési Múzeum bezárását, és hogy azt követően nem épült fel az új helyen, és ugyanígy az Iparművészeti Múzeumét is. Ebben szerintem egyetértünk.
De értsünk egyet abban is, hogy minden érv amellett szól, hogy ez az eszköz nem a magyar állam tulajdona. Egyébként, amikor a Planetárium épületét a TIT átadta a magyar állam tulajdonába, akkor a tartozékait külön megállapodás keretében adták át, ez nevezetesen a riasztórendszer és a kazán volt. Mindezeket egyébként a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat átadta a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium munkatársainak, majd ezt követően átadta a Közlekedési és Beruházási Minisztérium munkatársainak, amire azt a választ kapták, hogy a TIT ajánlja fel önként.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én emlékszem arra az időszakra, amikor valakinek a tulajdonát önként kellett felajánlani, sok szomorú történelmi élményt tudnánk ezzel feleleveníteni. Én nagyon kérem tisztelettel önöket, hogy ne ezt az utat járják. Én bízom benne, hogy ez egy félreértés, és meg fogják szavazni a módosító indítványunkat, és végül az igazság győzedelmeskedni fog, és megveszik ezeket az eszközöket úgy, ahogy jogállamhoz illik.
Egyébként, ha szemléltetni szeretném, hogy miről van szó, akkor Tárkányi államtitkár úrnak ezt körülbelül úgy tudnám elmondani, hogy ha az irodájába otthonról bevisz egy tárgyat, és utána arra ráteszi a KEF a barcode-ot, azért attól még nem lesz magyar állami tulajdon az irodájába bevitt saját tulajdona, akár a családi ereklye.
Úgyhogy nagy tisztelettel arra kérem önöket, hogy ha elhangzott az, hogy a kormánynak nem lehet megkerülni a másik felet, ebben az ügyben se kerüljék meg a másik felet, járjanak el jogszerűen, és ami a TIT-é, azt vegyék meg az igazságügyi értékbecslő által megszabott értéken a TIT-től. Természetesen utána olyan intézménynek adják vagyonkezelésbe, amilyennek akarják. Abban egyetértünk, hogy a Planetáriumnak működnie kell Budapesten. Ez közös nemzeti érdek, azt támogatni fogjuk, de azt, hogy elvegyék másnak a tulajdonát, ezt nem tudjuk sajnos támogatni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés