DR. SÁROSI JÓZSEF (TISZA): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden jóérzésű embernek felháborító volt szembesülni azzal a felelőtlenséggel, ami a 35 éves autópálya-koncesszió ügyét övezi. Egy olyan elképesztő konstrukcióról van szó, amely generációkra kiszolgáltatta volna a nemzeti vagyonunk legfontosabb elemeit. A legsúlyosabb probléma a teljes átláthatatlanság, és egy ilyen távlatban felfoghatatlan mértékű a sok esetben akár százszázalékos túlárazás. Szeretném többszörösen aláhúzni, hogy végleg leáldozott annak a korszaknak, amikor teljesen átláthatatlan háttérrel rendelkező cégek a magyar emberek kárára gazdagodnak felfoghatatlan mértékben.

Képviselőtársaimmal együtt megdöbbenéssel figyeljük az ügy eddig napvilágot látott részleteit. Világosan látszik, hogy a kormány felismerte a helyzet súlyát, és kész meghozni a szükséges intézkedéseket. A törvényhozó hatalom tagjaiként ugyanakkor ragaszkodunk a teljes ‑ még egyszer hangsúlyozom, a teljes ‑ nyilvánossághoz. Az embereknek joguk van tudni, hogy pontosan milyen mélységű visszaélésekről beszélünk.

Kérem államtitkár urat, tárja a Ház elé a valóságot, milyen sötét örökséget és milyen elképesztő pénzügyi terheket találtak a koncessziós szerződések mélyén. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu