GYÖMBÉR DÁVID (TISZA): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A mesterséges intelligencia fejlődése az elmúlt években olyan ütemet vett, amely már messze túlmutat a szöveg- és képgeneráláson. A mesterséges intelligencia egyre közvetlenebbül jelenik meg a gazdaságban, a közlekedésben, az egészségügyben, a kutatásban, sőt már a biotechnológiai fejlesztésekben is.

Ez Magyarország számára óriási gazdasági lehetőséget jelenthet. Az önvezető technológiák fejlődése például nemcsak a közlekedést alakíthatja át, hanem a hazai járműipar és az ahhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés versenyképessége szempontjából is meghatározó lehet. Más területeken pedig olyan alkalmazások jelennek meg, amelyek néhány évvel ezelőtt még tudományos fantasztikumnak tűntek. Ma már generatív mesterséges intelligenciával akár biológiai rendszerek, például működő bakteriofágok is tervezhetők. Ezek a technológiák új lehetőségeket teremthetnek például az antibiotikum-rezisztens fertőzések elleni küzdelemben, ugyanakkor egészen új biztonsági és szabályozási kérdéseket is felvetnek.

A mesterséges intelligencia tehát egyszerre jelent versenyképességi lehetőséget és felelősséget. Az állam feladata, hogy olyan környezetet teremtsen, amely ösztönzi az innovációt, ugyanakkor biztosítja azt is, hogy az új technológiák alkalmazása biztonságos, átlátható és jogszerű legyen. Ebben kiemelt szerepe van az európai mesterségesintelligencia-rendelet hazai végrehajtásának és a Mesterséges Intelligencia Hivatal működésének is.

(16.40)

Az új szabályozási rendszer azonban csak akkor lehet igazán hatékony, ha nemcsak a technológiai vállalkozások és szakemberek ismerik, hanem azok az állampolgárok és vállalkozások is, akik a mindennapok során egyre gyakrabban találkoznak mesterséges intelligenciával.

Ezért kérdezem a miniszter urat, mely gazdasági és társadalmi területeken látja jelenleg a legnagyobb lehetőséget arra, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása érdemben javítsa Magyarország versenyképességét, illetve az emberek életminőségét. Hogyan tudja az állam egyszerre támogatni ezeknek az új technológiáknak az elterjedését, és megfelelő védelmet biztosítani az alkalmazásukból fakadó új kockázatokkal szemben? Végül pedig milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a lakosság és a magyar vállalkozások minél szélesebb körben megismerjék a Mesterséges Intelligencia Hivatal által biztosított tájékoztatási, bejelentési és jogérvényesítési lehetőségeket? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu