GYÖMBÉR DÁVID (TISZA): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Egyetértek abban, hogy a mesterséges intelligencia segítségével gyorsabb, egyszerűbb és hatékonyabb államot lehet építeni. Van azonban honnan elindulni. Nemrég derült ki, hogy Lázár János minisztériumában még az e-maileket is ki kellett nyomtatni, és mindent papíron kellett felterjeszteni. Az előző kormány digitális világából nézve a mesterséges intelligencia nagyjából akkora technológiai ugrás, mintha a postagalambok korából egyenesen az űrkorszakba lépnénk. Miközben ma a mesterséges intelligenciáról és a modern digitális államról beszélünk, érdemes emlékezni arra is, hogy a korábbi állami informatikai beszerzések között ma már több mint 100 milliárd forintnyi szerződés miatt folyik vizsgálat.
A mesterséges intelligencia valódi lehetőség Magyarország számára. Ehhez megfelelő tudás, kutatás-fejlesztés, számítási kapacitás és valóban modern állam kell. Miniszter úr válaszát még egyszer köszönöm és elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés