HIDVÉGHI BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter Úr! A Terror Háza Múzeum nem egy egyszerű, mindennapi múzeum. Falai között embereket fosztottak meg a szabadságuktól, vallattak, kínoztak előbb a nyilas, majd a kommunista diktatúra pribékjei. Ezek a falak a XX. század legsötétebb magyar tragédiáinak a tanúi.

A világháború után a nácizmus bűneiről egyértelmű ítélet született a világban. A kommunizmus valóságát viszont évtizedeken át próbálták elmosni, kisebbíteni, relativizálni. A horogkeresztet joggal tekintjük egy gyilkos diktatúra jelképének, miközben vörös csillaggal sok országban még ma is szabadon lehet rohangálni, mintha ahhoz nem tapadna ugyanúgy vér, elnyomás és mérhetetlen emberi szenvedés. Az elsődleges történelmi felelősség ebben a relativizálásban a nyugat-európai baloldali elitet illeti, amely jó dolgában azt sem tudta, mit csináljon.

Pontosan ezért van óriási jelentősége, és volt óriási jelentősége megnyitásakor is már a Terror Háza Múzeumnak, mert bemutatja mindkét bűnös ideológiának a valódi arcát. Megmutatja, hogy lényegét tekintve a két totalitárius rendszer ugyanaz volt. Nem véletlen, hogy voltak olyan nyilas pribékek, akik pillanatok alatt megtalálták a helyüket a kommunista ÁVH világában. A Terror Háza mindezt nem unalmasan, nem poros vitrinek között mutatja be, hanem interaktívan, személyes történeteken, vallomásokon és emberi sorsokon keresztül.

A múzeum mára méltán világhírű, a magyarokon kívül rengeteg idelátogató külföldi keresi fel évente. Megszokott látvány a hosszú sor a bejárat előtt. A múzeumot megnyitása óta több mint nyolcmillióan keresték fel. Ezért a munkáért tisztelet és elismerés illeti Schmidt Máriát, tisztelet illeti azt a szellemi műhelyt, amely a múzeum mellett ott létrejött, azokat a kutatókat, történészeket, Tallai Gábort, Békés Mártont és másokat, akik hosszú évek munkájával építették fel ezt az intézményt.

A Terror Háza a magyar szellemi élet egyik büszkesége. A két, hazánkat és a világot megnyomorító diktatúra kendőzetlen bemutatása a szembesítés világszínvonalú, megrázó példája, jelentősége messze meghaladja hazánkat. Magyar diákok százezrei éppen a Terror Házában találkoznak először személyesen ezekkel a történelmi traumákkal, és ott értik meg igazán, mit jelentettek a diktatúrák Magyarország és az emberiség számára.

Miniszter úr, járt‑e ön a Terror Háza Múzeumban? Látta‑e és tudja‑e, hogy minek az emlékét őrzik azok a falak? Ha nem járt, akkor szégyen, hogy úgy döntött, a sorsáról úgy akart dönteni, hogy nem is ismeri. Ha pedig járt, akkor talán még nagyobb szégyen, hogy azok tudatában képes lett volna bezáratni ezt. Egy ilyen intézményt nem bezárni kell, hanem megvédeni azoktól, akik a múltunkat el akarják törölni.

Mindezek fényében kérem miniszter urat, hogy válaszoljon arra a kérdésre, hogy mi indokolta a Terror Háza Múzeum bezárását. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(16.50)

Forrás: parlament.hu