JUHÁSZ ROLAND CSONGOR (TISZA): Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Széchenyi Istvánnak van egy idézete, amely ma különösen aktuális számunkra: „Tőlünk függ minden, csak akarjuk.” Azt gondolom, ez pontosan kifejezi azt a felelősséget, amely ma előttünk áll.
A jelenlegi törvényjavaslat lényege és tétje rendkívül egyszerű. Egyetlen alapvető kérdésre kell csak választ adnunk, mégpedig arra, hogyan akarunk az állam által szabályozott több ezer milliárdos iparágak és nemzeti vagyon jövőjéről dönteni. Úgy, ahogy ez az elmúlt években történt, hogy az állam kivonul, a profit pedig néhány kiválasztott magánérdekeltségnél jelenik meg? Vagy úgy, hogy végre a magyar állam, a magyar emberek, magyar közösségek érdeke legyen az első? Április 12-én erre világos felhatalmazást kaptunk: akár tetszik, akár nem, Magyarország nem lesz a továbbiakban néhány kiválasztott oligarcha üzleti modellje. Azon kell dolgoznunk, hogy az állam által átadott tevékenységek átláthatóan, igazságosan, elszámoltathatóan működjenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az intézmény, amelyről ma tárgyalunk, az elmúlt években olyan hatásköröket kapott, melyekkel szemben alapvetően demokratikus és közpénzügyi aggályok merültek fel. Ez a szervezet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. És mit várna el egy ilyen hatóságtól egy magyar állampolgár? Azt, hogy őrizze a piac tisztaságát; azt, hogy megakadályozza a visszaéléseket; azt, hogy védje a magyar állam és a magyar emberek érdekeit; és mindenekelőtt azt, hogy ne lehessen közvagyonról zárt ajtók mögött évtizedekre szóló döntéseket hozni, mert a nemzeti vagyon nem egy kormányé, nem egy párté és legkevésbé sem Mészárosé, vagy éppen Szíjjé, ez a magyar embereké. Ezt a vagyont nem lehet úgy kezelni, mintha egy leköszönő kormány magánvagyona lenne.
(20.50)
És nézzük, mit jelent mindez a gyakorlatban! A legkirívóbb példa az autópálya-koncessziók ügye. A magyar gyorsforgalmi úthálózatot 35 évre adták koncesszióba, jelentős túlárazottsággal. Gondoljanak bele, 35 év, több mint 23 000 milliárd forint! Ez nem egy átmeneti szerződés, ez nem egy rövid távú gazdasági döntés; ez egy olyan konstrukció, amely évtizedekre meghatározza, hogy ki rendelkezik a stratégiai, nemzeti infrastruktúrából származó bevételek felett.
A magyar emberek joggal várják el, hogy az állam minden egyes szerződésnél a lehető legjobb árat és a lehető legjobb feltételeket harcolja ki, és ez nem pártpolitikai döntés, ez közpénzügyi kérdés, és ez nemzeti érdek, mindannyiunk érdeke. Ugyanez a logika kell hogy érvényesüljön más területeken is: a kaszinókoncesszióknál, a dohánykoncesszióknál és a hulladékgazdálkodásban is, mert ahogy látjuk, eddig a kockázatot a magyar állam és a magyar emberek viselték, miközben a profit mindig magánkézbe vándorolt.
És itt érkeztünk el a mai törvényjavaslat valódi jelentőségéhez: nem az a kérdés, hogy melyik hivatalnak legyen eggyel több vagy kevesebb hatásköre, hanem az, hogy visszaadjuk‑e a demokratikus ellenőrzést a stratégiai állami döntések felett. A benyújtott javaslat kiveszi a koncessziós döntések jogát az SZTFH kezéből, megszünteti a Koncessziós Tanácsot, és a döntéseket visszahelyezi a felelős miniszter ellenőrzése alá. Ez pedig egy fontos irányváltás, mert soha többé nem fordulhat elő az, hogy egy kormány hosszú évtizedekre úgy köti meg az ország kezét, hogy a következő generációk már csak a számlát örökölhetik. Mi olyan Magyarországot akarunk, ahol a közvagyon valóban közvagyon, ahol az állami döntés nem magánérdekeket szolgál, és ahol a stratégiai ágazatok nem politikai kapcsolatok alapján oszlanak el. Ezért ezt a törvényjavaslatot nem pusztán egy jogszabály módosításaként kell értelmeznünk. Ez egy üzenet az emberek felé: üzenet arról, hogy Magyarországon véget ért az a korszak, amikor hosszú évtizedekre lehetett a közvagyon sorsát néhány „Tesóka” kezébe adni. (Derültség a kormánypárt soraiból.)
És végül hadd zárjam a felszólalásomat azzal, ami ennek az egész vitának a legfontosabb üzenete: egy országért dolgozunk; egy nemzet vagyonáról döntünk; egy következő generáció jövőjéért vállalunk felelősséget. Ezért amit ránk bíztak a magyar emberek, azt nem továbbadni kell, hanem megőrizni és gyarapítani. Kérem, támogassák a T/639- es törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés