NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Celldömölk és térsége egészségügyi ellátásának helyzete tarthatatlanná vált, ami több tízezer ember mindennapi biztonságát veszélyezteti. Erre a súlyos problémára hívta fel a figyelmet Lakatos József, a Mi Hazánk kemenesaljai szervezetének elnöke, aláírásgyűjtést is indítva ez év elején. A kampányban aztán a TISZA is elkezdte gyűjteni az aláírásokat a kórház újraindításáért. Ezzel a helyieknek ígéretet tettek, de a választási győzelmük óta nagy a csend.
A Kemenesmihályfán és a környező településeken élők számára Celldömölk városa hosszú éveken keresztül az egyetlen helyben elérhető fekvőbeteg-ellátást biztosító intézményt jelentette. A korábban jól működő kórház azonban szinte teljesen leépült. A szülészet-nőgyógyászati osztály mint az utolsó működő egység 2024-ben szűnt meg, ezzel a térség mintegy 27 ezer lakosa maradt helyben elérhető kórházi ellátás nélkül.
Jelenleg kizárólag járóbeteg-szakellátás működik. A fekvőbeteg-ellátás teljes egészében Szombathelyre hárul, amely mintegy 50 kilométeres távolságra található. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a sürgősségi ellátás gyakorlati elérhetősége is korlátozott. Az esti ügyelet csupán telefonon lenne elérhető, azonban a lakossági tapasztalatok szerint a megadott telefonszám sok esetben nem kapcsolható. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a térség lakói kritikus helyzetben sem jutnak időben segítséghez.
A celldömölki kórház leépülése nem egyik napról a másikra történt, a 2012-es integráció a szombathelyi Markusovszky Kórházba, az országos ágyszámcsökkentések, valamint a helyi osztályok fokozatos megszüntetése együttesen vezettek ehhez az elfogadhatatlan állapothoz.
Milyen konkrét intézkedéseket tervez tehát a kormány a celldömölki kórház teljes körű újraindítása és a megszüntetett osztályok visszaállítása érdekében? Mikorra várható, hogy a térség lakossága ismét biztonságos, helyben elérhető egészségügyi ellátáshoz jusson? Érdemi válaszát előre is köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés