TAKÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az általános vitán sok minden elhangzott, itt inkább arról beszélnék, hogy a módosítók mikre terjednek ki, és milyen fenntartásaink vannak ezzel kapcsolatban.
Ahogy a részletes vitán is elmondtam a bizottságban, látok üdvözlendő dolgokat a kormánypárti többség módosítójában, és a TAB módosítója is helyénvaló. Annak különösen örülök, hogy a kormánypárti többség egy olyan módosítót is benyújtott, amiben bár Svéd államtitkár úr itt azt mondta, hogy a kamarai tisztségviselők cikluskorlátozása a folyamatban lévő ciklusra nem terjed ki, a kormánypárti módosítóval egyértelművé vált a helyzet. Ezért köszönöm, hogy ezt a javaslatunkat figyelembe vették.
Van azonban olyan dolog, amit továbbra is fenntartással kezelünk, mint például önmagában a cikluskorlátozás. Egy szakmai köztestületnél miért van szükség arra, hogy kívülről korlátozza a kormány, illetve ezáltal az Országgyűlés, hogy ki hányszor választható meg egy tisztségre? Tehát miért fontos az, hogy mondjuk, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vagy a Győr-Moson-Sopron megyei küldött, illetve területi elnök hányszor választható újra? Nem értem azt, hogy erre miért van szükség.
Tudom, hogy ez nem áll távol a TISZA-tól, hiszen látjuk ezt az országgyűlési képviselők választásánál is. Ráadásul ez visszamenőleges hatállyal van, hiszen a már legalább kétszer megválasztott tisztségviselők nem választhatók újra. Ez szerintem kicsiben ugyanolyan demokratikus jogokat korlátoz, mint ahogy ezt nagyban láttuk az országgyűlési képviselőknél.
(18.50)
Azt is előremutatónak látom, hogy a kormánypárti többség a tagdíjtartozásra vonatkozóan beillesztette azt a módosítást, hogy a tagdíjhátralékkal rendelkező kamarai tag legalább vitathatja a tagdíjtartozás jogosságát, és kötelező megvizsgálni a szakmai kamarának, hogy a tagdíjtartozás valóban fennáll-e.
Viszont van egy olyan része a módosításnak, és magam sem értem, miért van erre szükség, és ennek a részletes vitán a bizottsági ülésen hangot is adtam, hogy miért kell a Magyar Orvosi Kamarának véleményezési jogot biztosítani nem orvosi vezető kinevezésekor a kórházaknál. Nem, nem értem ezt a szándékot. Még esetleg a felső vezetőknél azt mondom, hogy miután egy kórház igazgatásáról van szó, ez rendben van, de mondjuk, egy beszerzési igazgató, egy humánpolitikai főosztályvezető kinevezésekor ezt szükségtelen dolognak tartom. Svéd államtitkár úr azt mondta a vitában, hogy legfeljebb majd nem él vele az Orvosi Kamara, de ragaszkodnak ahhoz, hogy bent maradjon. Akkor viszont az a kérdésem, tisztelt miniszter úr, hogy ezt a jogot miért nem kapja meg az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is. Akkor miért egyoldalúan a Magyar Orvosi Kamara kapja meg? Hiszen egy kórházban általában háromszor annyi szakdolgozó dolgozik, mint orvos. Akkor ez a véleményezési jog miért nem terjed ki a szakdolgozói kamarára? Még a Gyógyszerészi Kamarát megértem, hiszen általában klinikai gyógyszerész a nagyobb kórházakban van nagyobb számban, de szakdolgozók szép számban vannak minden egyes kórházban.
A törvény összességével kapcsolatban a korábbi álláspontunkat fenntartjuk. A kamarai kötelező tagság eltörlése azért történt meg, mert a köztestület vezetése akkor visszaélt azzal a hatalommal, amit neki a törvény biztosított, és lépéskényszerbe kerültünk, mert etikai eljárással fenyegettek olyan háziorvosi vezetőket, akik csak a jogszabályok betartására biztatták a társaikat. Akkor idéztem Kincses úr, az Orvosi Kamara akkori elnökének a levelét is, hogy ezzel nem a kollégát akarták büntetni, hanem a kollegiális vezetőknek akartak üzenni. Tekintve, hogy Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara regnáló elnöke a választások után egy olyan Facebook-posztot tett közzé, melyben leírta, hogy az előző rezsimmel kollaboráló orvos vezetőket el kell számoltatni, én úgy látom, hogy itt ez a fajta lődüh nem enyhült a köztestület vezetője részéről.
Minekután egy politikailag motivált szűk orvosi elit vezeti a kamarát, és nincsen semmilyen fék vagy ellensúly ennek a lődühnek a fékezésére, nem fogjuk tudni támogatni a kamarai törvény módosítását. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés