SZŰCS GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök ezzel a törvényjavaslattal hátat fordítottak a magyaroknak, és lefekszenek a nyugati elvárásoknak.

Idén április 21-én az Európai Unió Bírósága elmarasztalta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, mert nem összeegyeztethető az uniós joggal ‑ állítják ők. Önmagában az az uniós jog, amellyel nem összeegyeztethető egy gyermekvédelmi törvény, több mint érdekes! Önök viszont a magyar gyermekek helyett egy külföldi bíróság, egy külső lobbi mellé álltak. Magyar Péter idén július 1-jén azt mondta, hogy a TISZA-kormány semmilyen vállalást nem tett az illegális migráció, a migrációs paktum, Ukrajna vagy éppen ideológiai kérdések kapcsán. Láthatjuk, hogy ebben sem mondott igazat, más szóval: hazudott.

Önök úgy alakítanák át a gyermekvédelmi törvényt, hogy az alábbi passzus kikerül belőle: tilos 18 éven aluliak számára olyan tartalom elérhetővé tétele, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. Pontosan ez volt a brüsszeli elvárás!

De volt még egy ennél is abszurdabb elvárás, és önök ezt is teljesítenék. A pedofil-nyilvántartást a 2021-es Fidesz-KDNP-s szabályozás kifejezetten közvetlen, a szülők és a gyermekek gondozásáért felelős személyek rendelkezésére álló megelőzési eszközként hozta létre. Önök most ezt is korlátoznák. Képviselőtársaim! Önök minden döntésük meghozatalakor a felhatalmazásukra hivatkoznak, és valóban, a közel 3,4 millió szavazat rengeteg, és kétharmadot biztosított önöknek. Azonban a 2022-es gyermekvédelmi népszavazáson 3,6-3,7 millió ember támogatta a jelenlegi, a jelenleg hatályos szigorú gyermekvédelmi szabályokat és azt, hogy a pedofilok jogai soha ne érvényesülhessenek a gyermekek kárára.

Képviselőtársaim! Én édesapa vagyok, és tudom, hogy önök közül is nagyon sokan szülők. Mit éreznének, ha a gyermekükkel azért foglalkozhatna egy pedofil bűnelkövető, mert önök a pedofilok személyiségi jogait fontosabbnak tartják a gyermekek jogainál? Büszkék lennének magukra, ha, ne adj’ isten, ezért sérülne a gyermekük? Amikor gyermekvédelemről beszélünk, akkor a hazánk jövőjéről beszélünk. Belegondolnak ebbe, amikor kiveszik a szabályozásból a gyermekek egészséges testi, szellemi, lelki fejlődését garantáló vagy legalábbis segítő passzusokat?

Bízom benne, hogy ezt megfontolják, bár őszintén nem tudom, mit várhatunk azoktól a képviselőktől (A TISZA sorai felé mutat.) ‑ ott, hátul ültek, azokban a hátsó sorokban ‑, akik cinikusan nevettek akkor, amikor Dúró Dóra képviselőtársam arról beszélt, hogy az évszázad végén 3,5 millióan leszünk. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból, valamint szórványos taps a Mi Hazánk soraiból.)

Forrás: parlament.hu