DR. BARNA-SZABÓ TÍMEA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ma hatodjára teszik fel ugyanazt a kérdést, három különböző miniszternek címezve. Értem én, hogy meg lett adva önöknek a feladat, hogy el kell vinni a narratívát a mai elég kínos ügyekről, úgymint Seszták, úgymint Hankó (Pócs János: Bocsánat, múlt héten volt beadva!), de mondhatnám a „gyermekvédelmi diagnózist” is. Bocsánat, majd mindjárt biztosan tud valahogy esetleg időt kérni, de most hadd mondjam el, ha már elkezdtem. Attól, hogy elmondják, hogy mindez a kormány hibája, még nem lesz igaz, tehát ha 28-szor elmondják, akkor sem.
A kormány rekordidő alatt felvette a kapcsolatot az érintett munkáltatókkal és a munkavállalói érdekképviseletekkel, és az általuk jelzett igényekhez igazodó programok kerülnek kialakításra. A Szociális és Családügyi Minisztérium feladata, hogy minden szükséges információval rendelkezzen, segítse a munkavállalókat és a munkáltatókat, és időben tudjon egy gyárbezárás vagy csoportos létszámleépítés következményeiről is. Igény esetén célzott, egyedi foglalkoztatási program megvalósítására is lehetőség van, mobilizálható pénzügyi forrásokkal. Ennek célja lehet a munkavállalók átmeneti megsegítése a munkáltató esetleges fizetésképtelensége esetén, de erre vonatkozó felelős döntést csak a megfelelő információk birtokában lehet hozni.
Fontos világosan látni, hogy van‑e anyagi fedezet a csoportos létszámcsökkentés pénzügyi következményeire, vagy esetleg az úgynevezett Bérgarancia Alap eszközére kell‑e számítanunk. Pócs képviselő úrnak megnyugtatásul szeretném jelezni, ha már így a Jászságra hegyezte ki a problémát, hogy a Jászberényi Járási Hivatal foglalkoztatási osztálya intézkedési tervet készített a helyzet kezelésére, és a kapcsolattartás a vállalkozással folyamatos. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Munkájukat ezúton is köszönjük szépen.
Értem én, hogy úgy próbálják beállítani, mintha minden a mi hibánk lenne, de nehéz úgy a mostani helyzetért másokat hibáztatni, hogy önök 16 évig kormányoztak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban. ‑ Pócs János: Államtitkár asszony, önnek írták meg a választ, nem nekem!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés