PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Sangjin Micron Hungary Kft. közel húsz éve van jelen Jászfényszaru városban, eddig több mint 350 embernek adott munkát, ebből közel 200 közvetlenül a térségből származik.

A cég vezetése hozzám fordult segítségért, ugyanis a gyár egyik legfőbb részlegét a bezárás fenyegeti. Ha ez megtörténik, akkor több száz embernek kell máshol elhelyezkednie, és a kormány a füle botját sem mozdítja, hogy segítsen a munkavállalókon. Mindemellett ‑ ahogy már itt szinte minden képviselőtársam említette, kivéve a Jászság országgyűlési képviselőjét ‑ az Electrolux-gyár bezárásával 600 ember veszítette el a munkahelyét, és ezzel összességében már közel 1000 fő vesztette el a munkahelyét a Jászságban.

A magam szintjén minden támogatásomról biztosítottam az érintetteket, mivel engem kerestek meg, ezért minden igyekezetemmel igyekszem mindent megtenni, de most, tisztelt államtitkár asszony, önök vannak kormányon. Ha ebben a térségben, nálunk a Jászságban folyamatos gyárbezárások és több száz vagy akár ezer dolgozó elbocsátása történik, az nemcsak a Jászságra, hanem az egész ország gazdaságára nézve nagyon negatív hatással jár. A mindenkori kormány dolga a gyárbezárásokat megakadályozni, vagy ha már megtörtént, akkor a családokat és a munkavállalókat segíteni.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Most nem láthatunk semmit, de olyannyira nem láthatunk semmit, hogy foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár sincs kinevezve. Tudom, erről már az előbb beszélt, csak mégis eltelt azóta öt hónap. Ha munka van, akkor minden van ‑ az embereket ez érdekli.

Az elhangzottakra tekintettel tisztelettel kérdezem: miért nem tesznek semmit a gyárbezárások miatt munkájukat elvesztett magyar emberekért? Szeretném tisztelettel kérni, hogy amennyiben lehetséges, ne felejtse el, államtitkár asszony ‑ mert itt minden válaszadó eddig elfelejtette ‑, hogy akié a hatalom, azé a felelősség. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu