PÓSFAI GÁBOR belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban Budapest közbiztonságával kiemelten kell foglalkozni, nemcsak most, ez igaz volt a múltra, igaz a jövőre is. Most a két percből nem fecsérelnék időt arra, hogy újra elmondjam azt, hogy milyen örökséget vettünk át önöktől, inkább koncentrálnék a megoldásra, hogy mi az, amit mi tettünk már az elmúlt hónapokban, és mi az, amit tenni fogunk annak érdekében, hogy javuljon a helyzet.
Egyébként évek óta tart ez a folyamatos helyzet, alapvetően nincs nagy változás, ha a számokat nézzük, de nem szeretnék statisztikai számokkal sem dobálózni. Mit teszünk vagy mit tettünk korábban? Júliusban indult egy harmincnapos közbiztonsági akció, mely után egy konklúziót levontunk, és utána egy végrehajtási terv készült rendészeti oldalról. De itt szeretném azt is megfogalmazni, hogy ez nemcsak rendészeti kérdés, ez szociális és egészségügyi kérdés, ami Budapest utcáin látható. A szociális ellátórendszer is teljesen kiürült, ezt önmagában rendészeti kérdésként nem lehet kezelni.
De rendészeti oldalról mi az, amit mi tettünk? Említette a kiemelt csomópontokat. Ma 27 kiemelt csomópontot azonosítottunk Budapesten, ahol állandó rendőri jelenlétet biztosítunk, ennek nagy része 0-24-es állandó rendőri jelenlét. Átszervezéssel naponta 40-60 fővel emelkedett a közterületi létszáma a rendőröknek annak ellenére, hogy folyamatosan létszámhiánnyal küszködünk az elmúlt évek tevékenységének köszönhetően; napközben most már ez eléri a 200 főt is sok esetben, ami korábban jóval kisebb létszám volt.
Ezenfelül elkezdtük az együttműködést a polgárőrséggel, és nagyon fontos az önkormányzati rendészetekkel való együttműködés, ahogy ön is említette. Szeretnénk a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának is a kiterjesztését a terület illetékességére, ezt a főpolgármester úrral is megbeszéltük, hogy ez mindenképpen egy fontos intézkedés lenne, hogy egész Budapest területén intézkedjenek ők is.
Amit még szeretnénk, hogy ami rendőri intézkedést nem igénylő eset, ott ne mindig a rendőrség lépjen fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ne rendőrt várjanak ilyen esetben az utcára, úgyhogy ebben is az együttműködést még el fogjuk mélyíteni. Még az egy percet fel fogom használni, hogy kiegészítsem ezt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés