DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az elmúlt két évben Magyar Péter a kampányfórumain, valamint a TISZA Párt írásban is több mint ezer ígéretet tett. Ezek között vannak olyanok, amelyek esetében ugyan történt valami, de nem úgy és nem akkor, mint ahogy megígérték. Ilyen például az iskolakezdési támogatás az ígérthez képest sokkal kevesebb gyermek számára, vagy éppen a gyógyszerek áfájának eltörlése, amiből végül teljesen kimaradtak a vényköteles gyógyszerek. (Moraj a kormánypárt soraiban.)

Az ígéretek között bőven vannak olyanok is, amelyekre azt mondták, hogy azonnal megvalósítják, de sajnos egyelőre sehol semmi. Ilyen például az otthonápolási díjjal kapcsolatos ígéretük is, amiről egy választópolgár megkeresése kapcsán értesültem, ő a saját édesanyját ápolja hihetetlen elkötelezettséggel, és ahogy elmondta, várta az azonnali otthonápolásidíj-emelést, de már letett róla, igazából tudomásul vette, hogy átverték ebben is. De azért úgy gondoltam, hogy rákérdezek, és utána is keresek, és valóban, Magyar Péter tavaly szeptember 23-án Miskolcon azt mondta, hogy az otthonápolási díjat azonnal meg fogják emelni 50 százalékkal.

A miniszterelnök úr néhány hete itt a parlamentben, már kevésbé tartotta fontosnak a korábbi mondatait, inkább arról beszélt, hogy ott van a szó szerinti program, inkább azzal foglalkozzunk, ami ott le van írva, mert nem mindenre mondták azt, hogy azonnal. Nos, rendben, megnéztük, hogy mit ír az otthonápolásról a TISZA programja. A következőt olvashatjuk benne a nyugdíjakkal kapcsolatos vállalások között: azonnali, célzott jövedelemnövelő és méltányossági intézkedéseket vezetünk be a nyugdíjasoknak, és bizony itt található az otthonápolásra vonatkozó mondat is ‑ egyébként a nyugdíjas SZÉP-kártyára tett ígéretük mellett, aminek szintén nincsen nyoma ‑, idézem: 50 százalékkal megemeljük az otthonápolási díjakat, segítve azt a majd’ 60 ezer családot, amelyekben idős szeretteikről és beteg gyerekekről gondoskodnak. Tehát azonnali, célzott intézkedésekről volt szó, tisztelt államtitkár asszony, és az önök által említett 60 ezer család öt hónap elteltével is hiába várja az emelést.

Mindezekért kérdezem tehát nagy tisztelettel: miért nem teljesítették az otthonápolási díj 50 százalékos azonnali növelésére vonatkozó vállalásukat? És hogyha már az otthonápolási díj azonnali, 50 százalékos emelésével nem segítik a családokat, akkor hogyan akarják segíteni őket? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu