DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem tudom elfogadni a válaszát, és nem azért, mert egyébként a kérdésfeltevésben valóban rosszul mondtam, és az önök által ígértekhez képest a nem vényköteles gyógyszerek áfája végül nem lett csökkentve, hanem azért, mert az államtitkár asszony a válaszában nem csinált mást, csak terelni próbált.

Egyébként szeretném elmondani, hogy a gyermekek otthongondozási díját pontosan a kilencszeresére, 35 ezerről több mint 320 ezer forintra emeltük.

(17.00)

Például ezt a tendenciát követhetnék az idősek ellátásában is. De kérem, ne terelje el a figyelmet! Önök ígérték meg a választóknak azzal a programmal, amivel megnyerték a választást, hogy 50 százalékkal meg fogják emelni az otthongondozási díjat, de nem tették meg sem azonnal, sem 50 százalékban. Két lehetőség van: vagy nem gondolták komolyan ‑ akkor ezt úgy nevezik, hogy hazugság ‑, vagy pedig, ha komolyan gondolták, de nem tették meg, akkor nem képesek a kormányzásra ‑ egyik se jó. Jelen eset kapcsán mind a kettő érdektelen.

A válaszát nem tudom elfogadni, mert az emberek nem kapták meg azt, amit önök megígértek nekik. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu